Távoli város: Alya és Cihan, ez már szerelem!

Egyre közelebb kerül egymáshoz a sorozat két főszereplője, Alya és Cihan. Rajtuk kívül szinte már mindenki tudja, hogy egymásba szerettek. Lassan pedig már önmaguk és egymás előtt sem tudnak titkolózni.

Eddig is számtalan jelét láttuk annak, hogy Alyának és Cihannak igenis komoly érzelmeik vannak egymás iránt. Ám ha valaki ezt szóba hozta nekik (például Nare ezt rendszeresen megtette), akkor mindig tiltakoztak. A Távoli város e heti részeiben azonban már olyan dolgok történnek, amik lassan őket magukat is szembesítik azzal, hogy nem lehet már leplezni, amit éreznek.

A kis Deniz körülmetélési ünnepségén Alya végig nagyon ideges, de aztán az est vége felé már önfeledten és nevetve táncol Cihannal. Sőt egy kicsivel később meg is köszöni a férjének ezt a napot, s ahogyan együtt állnak a kúria teraszán Alya keze Cihan kezébe simul,

Hirdetés

Nem sokkal később, amikor Cihan egy igen megindító gesztust gyakorol Fikriye asszony felé, Alya egyszer csak úgy érzi, nem tudja tovább tartóztatni magát, meg kell ölelnie a férjét. Mindezt képileg nagyon ügyesen oldtotta meg a széria rendezője. A képernyőn megjelennek Alya elfojtott érzelmei. Az ölelése őszinte, s megindító. Cihan meg is lepődik a váratlan érzelmi kitöréstől, de láthatóan jólesik neki. Ő sem nagyon tudja már titkolni, mit érez a felesége iránt. Ezekről a történésekről, s a TV2 sikersorozatának egyéb cselekményszálainak az alakulásáról bőven olvashatnak még, ha ide kattintanak a saját gyártású, s rendkívül részletes epizódismertetőinkért: https://telenovella.hu/tavoli-varos/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top