Exatlon: Kezdetben a Kihívók ki akarták tenni Rékát!

Az első hetekben a kékeknél sokaknak az volt a véleménye, hogy Réka inkább gyengíti a csapatukat. Végül döntőbe jutott a 24 éves lány…

Talán emlékeznek még rá, az azóta már régen kiesett Niki eléggé bántó módon neki is esett Rékának, hogy ideje lenne összeszednie magát. Tény, hogy akkoriban Réka teljesítménye meglehetősen hullámzó volt. Akadtak erős napjai, de olyanok is, amikor nem hozott pontot. A nézők számára pedig az jött le, ő egy kicsit zárkózottabb alkat, aki új környezetben/társaságban nehezebben nyílik meg.

Visszanézve valószínűleg ez a kezdeti „kívülállósága” eredményezhette azt is, hogy a pályákon nem mindig jött ki az, ami amúgy már akkor is benne volt. Mindenesetre a Kíhívóknál nem csak Niki volt azon a véleményen, hogy Réka inkább terhet jelent a csapatnak, s mivel nem is igazán illeszkedett be közéjük, jobb lenne, ha hazamenne…

Hirdetés

A fordulópontot alighanem az jelentette, amikor Réka abszolút vert helyzetből fordította meg a párbajok éjszakáján a kékek „előpárbaját” Anikó ellen. Onnantól kezdve nem csak egyre jobb és magabiztosabb lett a pályákon, a közösségbe is beilleszkedett. Réka sokkal inkább csapatjátékos lett a végére, mint például az a Dorka, aki végig abban a meggyőződésben volt, hogy neki egyszerűen jár a döntő, mert megérdemli, mint L’oréal reklámban a csaj az örökké tartó ajakrúzst. Dorka szemmel láthatóan nem tudta őszintén megölelni a döntőbe „helyette” bekerülő Rékát, aki viszont végig teljes szívvel drukkolt a csapattársainak is. És ha valaki tényleg megérdemli a döntőt, az pont ő, aki számos tekintetben nagy fejlődési utat járt be.

Shopping Cart
Scroll to Top