
Még az élmezőnyben nagy a versenyfutás, öt széria is kaszát kapott.
A lista elején újra az Uzak Sehir található, amely sorozat az előző héthez képest erősíteni tudott. Akkor ugyanis közel egy év után elvesztette az első helyét, amit a török állami tévé, a TRT1 üstökösként berobbanó szériája, a Tasacak bu Deniz vett át tőle. Ez utóbbi sorozat is növelte azonban a közönségarányát. Nagyon kicsi köztük a különbség. Ahogy a közvéleménykutatók mondanák, „hibahatáron belüli.” Alig több mint 100 ezer emberről beszélünk, ami abban a magasságban, ahol ez a két történet jár, azaz 16 milliós nézettség felett, tényleg elenyésző. A következő hetek, s hónapok jó eséllyel ezen két sorozat rivalizálásáról szólnak majd.
Nem győzzük hangsúlyozni, az, hogy két sorozat is 15 milliós nézettség felett legyen egy időben elképesztően ritka. Valami hasonlóra utoljára bő két évvel ezelőtt került sor, amikor a Kanal D-n látható Inci Taneleri és a Show TV-n futó Bahar versengett egymással, de ezen szériák inkább „csak” bő 10-10 millió nézőt tudtak tartósan leültetni a tévéképernyők elé.
Arra pedig, hogy hogyan múlik el a világ dicsősége jó példa, hogy az Inci Taneleri már egy ideje nincs velünk, a Bahar pedig éppen ezene a héten kapott kaszát. Mivel ez a sorozat nálunk, az Izaura TV-n is látható, itt egy cikkünkben bővebben is írunk a befejezéséről: https://telenovella.hu/veget-er-a-bahar-de-nem-az-izaura-tv-n/
Ugyancsak ezen a héten jelentették be, hogy a tervezetnél jóval hamarabb, s azonnal leveszik a képernyőkről a Gözleri Karadenizt, Halit Özgür Sari és Özge Yagiz közös sorozatát. A Halit Ergenc nevével fémjelzett Kral Kaybederse is véget ért. A NOW nagy reményekkel várt újdonsága, a Sakincali (melyben az Egy csodálatos asszony sztárja, Özge Özpirincci játszotta a főszerepet) mindössze 5 epizódot élt meg, s már törölték is. A NOW egy másik szériájának, a Ben Lemannak is megpecsételődött a sorsa. Az a hír járja ugyanis, hogy ha most szombaton nem emelkedik jelentősen a nézettsége, akkor a következő szombat már a finálét jelenti. Mivel pedig a széria hosszú hónapok óta gyengélkedik. Sőt, igazából sosem volt még csak elfogadható nézettsége sem, biztosra vehetjük, hogy itt is elérkezik a kényszerű finálé.
Ha megfigyelik a listát, az látható, hogy az utolsó öt helyezett szériát elkaszálták, ami azt mutatja, hogy a török csatornák év vége felé végeznek „nagytakarítást”.
Alább a részletes nézettségi lista:

- Uzak Sehir (Kanal D) – 16.42 millió néző
- Tasacak bu Deniz (TRT1) – 16.29 millió néző
- Esref Rüya (Kanal D) – 9.20 millió néző
- Güller ve Günahlar (Kanal D) – 8.83 millió néző
- Halef (NOW) – 8.24 millió néző
- Teskilat (TRT1) – 6.93 millió néző
- Gönül Dagi (TRT1) – 6.73 millió néző
- Kizilcik Serbeti (Show TV) – 5.98 millió néző
- Sahipsizler (Star TV) – 5.92 millió néző
- Arka Sokaklar (Kanal D) – 5.61 millió néző
- Mehmed: Fetihler Sultan (TRT1) – 5.10 millió néző
- Cennetin Cocuklari (TRT1) – 4.49 millió néző
- Kiskanmak (NOW) – 4.47 millió néző
- Sahtekarlar (NOW) – 4.47 millió néző
- Veliaht (Show TV) – 4.29 millió néző
- Kurulus Orhan (ATV) – 4.15 millió néző
- Rüya Gibi (Show TV) – 3.86 millió néző
- Bahar (Show TV) – 3.79 millió néző
- Gözleri Karadeniz (ATV) – 3.70 millió néző
- Kral Kaybederse (Star TV) – 3.64 millió néző
- Ben Leman (NOW) – 2.85 millió néző
- Sakincali (NOW) – 2.17 millió néző
Az előző heti nézettségi listát itt találják: https://telenovella.hu/49-heti-torok-nezettseg-uj-torok-sorozat-vezeti-a-nezettsegi-listat/



