
Ennek ellenére a 18-49-es kereskedelmi célcsoportban az RTL örülhet inkább, mert ők húzták be a hetet.
A TV2-n esténként látható Kincsvadászok nem csak a teljes népességben, hanem a bevezetőnkben említett kereskedelmi célcsoportban is az első helyen végzett. Ám ez utóbbi kategóriában ez sem volt elég ahhoz, hogy a csatorna megnyerje a hetet. Ez pedig leginkább amiatt van így, mert a TV2 hiába húzza be szűken a hétköznap estéket, a hétvégeket komoly fölénnyel az RTL nyeri. Ez persze nem csoda, ők ugyanis adnak valamit szombat és vasárnap (A mi kis falunk, Cápák között), a TV2 viszont egyelőre még nem szállt be a hétvégi buliba.
Mivel az embereknek hiányoznak a hétvégi showműsorok, kis meglepetésre megjelent a nézettsági lista élmezőnyében a DUNA, ami most is sugároz ilyesmit (Csináljuk a fesztivált!, Ötöslottó sorsolás).
Elemezve a táblázatokat érdemes kiemelni A Kiképzést, mint új belépőt. A TV2 műsorát katonai sport-realityként aposztrofálják, amiből leginkább a katonai jellemző rá. A hét elején az látszódott, hogy az emberek kíváncsiak rá, ám hamar esni kezdett a nézettsége, s mostanság már nem sokkal előzi meg az RTL-en vele szemben látható ismétléseket.
Bár ez nem meglepetés, de megemlítjük, hogy teljes népességben a TOP 15-be az esti műsorok mellett két délutáni program is be tudott kerülni. Ezek pedig a TV2 török sorozatai, A Zafír és A három nővér.

Íme a részletes adatok teljes népességben:
- Kincsvadászok (TV2) – 784 947 néző
- Tények (TV2) – 769 681 néző
- Híradó (RTL) – 747 952 néző
- Házon kívül (RTL) – 650 112 néző
- Tények Plusz (TV2) – 608 805 néző
- A mi kis falunk (RTL) – 586 256 néző
- Cápák között (RTL) – 557 789 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 554 274
- Csináljuk a fesztivált! (DUNA) – 532 442 néző
- Fókusz (RTL) – 531 947 néző
- A három nővér (TV2) – 500 792 néző
- A Kiképzés (TV2) – 452 917 néző
- Ötöslottó sorsolás (DUNA) – 416 364 néző
- Zafír (TV2) – 409 464 néző
- Fókusz Plusz (RTL) – 397 190 néző
Itt pedig álljon a 18-59 éves nézőket tartalmazó kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- Kincsvadászok (TV2) – 357 693 néző
- Híradó (RTL) – 344 260 néző
- Mi kis falunk (RTL) – 329 271 néző
- Házon kívül (RTL) – 310 163 néző
- Fókusz (RTL) – 301 473 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 301 034 néző
- Cápák között (RTL) – 300 046 néző
- Tények (TV2) – 273 856 néző
- Tények plusz (TV2) – 231 689 néző
- A Kiképzés (TV2) – 214 310 néző