31 országban egyszerre mutatják be Can Yaman új sorozatát (előzetes)

Hosszú ideje várnak már Can Yaman rajongói arra, hogy láthassák a jelentős részben Budapesten és környékén forgatott, El Turco (A török) című sorozatát.

Mint tudjuk,Can több nemzetközi projektben vett részt az elmúlt években, ezek között ott található 2022-ben és 2023-ban leforgatott El Turco is, aminek a premierdátuma folyamatosan csak tolódott az elmúlt időszakban. Ennek a hátterében az állt, hogy a hatrészes miniszéria eredetileg a Disney+-ra készült, ám a streamingszolgáltató végül kifarolt a projektből.

Törökország egyik legnagyobb sorozatgyártója, az Az Yapim azonban ennek ellenére nem csak leforgatta a szériát, hanem az utómunkálatokat is elvégezte, s árulni kezdte a szabaddá vált alkotást. Most nemrég nyilvánosságra hozták, hogy több tucatnyi, egészen pontosan 31 országban egy napon lesz a széria premierje, mégpedig március 21-én. Szinte mindenhol egy helyi streamingszolgáltató sugározza majd a valós történelmi eseményeket feldolgozó történetet. Törökországban a Gain, Oroszországban az Ivi, Braziliában a Globoplay, Csehországban és Romániában a Voyo, Panamában a TVN, Hondurasban a Canal 11 az, ahol március 11-gtől elérhetővé válik az El Turco. Nem sokka később pedig a Közel-Kelet számos országában a Starzplay csatlakozik hozzájuk. Bár a felsorolás nem teljes, ha az lenne, akkor sem találnák magyar tévéadót vagy nálunk is elérhető streamingcsatornát. Így sajnos Can haza rajongói nem láthatják az El Turcót, legalábbis egyelőre nem.

Ez persze azért is disszonáns kissé, mert a széria részben nálunk készült. Mint többször is írtunk róla, a 35 éves török sztár egy janicsár tisztet kelt életre a történetben, aki Bécs második török ostrománál (1683) súlyosan megsérül. Ezt követően egy észak olasz faluba kerül, ahol a helyiek meggyógyítják, ő pedig kisvártatva egy helyi csetepaté kellős közepén találja magát. Hasan Balaban pedig úgy dönt nem hagyja, hogy az uraik kiszipolyozzák a népet, a szabadságharcuk élére áll…

Már egyszer ugyan megmutattuk az El Turco előzetesét, de most ismét feltettük ide:

Shopping Cart
Scroll to Top