…a TV2 mégsem örülhet igazán, mert a táncos show a kereskedelmi célcsoportokban már nem szerepelt ilyen jól.

A hazai csatornák nézettségét lehetetlen és értelmetlen önmagában az abszolút számok alapján megítélni és értelmezni. De tény, hogy múlt héten a teljes lakosságban legtöbben a TV2-re az ötödik évadával visszatérő Dancing with the Starst választották. Számszerűen 777 873-an.
A teljes népességen túl azonban ott vannak a kereskedelmi célcsoportok, az RTL számára legfontosabb 18 és 49 év közöttiek, illetve a TV2 által figyelt korosztály, a 18 és 59 év közöttiek. Ezekben a szegmensekben a Dancing már inkább gyengélkedett. 18-49-ben például csak 178 946 embert ültetett le a képernyők elé. Miközben az RTL-en vele egy időben futó X-Faktor ennek közel a dupláját, 342 805 főt tudott behúzni. Nem meglepő, hogy a 18-49-es kereskedelmi célcsoportban az X-Faktor lett az abszolút győztes, s nagyon megverte a Dancinget.
Az ezen a hétvégén duplázó, azaz szombaton és vasárnap is jelentkező X-Faktor a hét utolsó napján (18-49-ben) hasonló módon és arányban ütötte ki a Megasztárt is. Ami az eddigi vasárnap estéken viszont szinte mindig maga mögé utasított az RTL-es ellenfelét, a Sztárboxot. És ez nem csak a teljes lakosságra vetítve igaz, hanem az összes kereskedelmi célcsoportra is. Furcsa és a csatorna számára valószínűleg fájó, de az RTL akkor erősebb, ha (ahogyan most) a hétvégi programjából kimarad a Sztárbox.
Ez azért is gond, mert tavaly a Sztárbox volt az RTL egyik zászlóshajója. S idén egy műsorcsoportot húztak fel köré. A Kovács István Kokó életét bemutató KOKO című minisorozat valószínűleg a Sztárbox gyengélkedése miatt sem lett átütő siker. És ott van még ugye a csak mostanság induló Hell Boxing Kings. Ami miatt aggódhatnak, mert ha már a celebeket felvonultató Sztárboxot is csak 13-16% nézi 18-49-ben, mi lesz majd a „sima” bokszmeccsekkel.
A TOP 15-ös listát elnézve érdekes még kiemelni, hogy a nem főműsoridős programok közül kizárólag a TV2 délutáni török sorozatai, A három nővér és a Zafír tudták ide beverekedni magukat.
Íme a 15 legnézettebb program a teljes lakosság (4+) körében:

- Dancing with the Stars (TV2) – 777 873 néző
- Tények (TV2) – 769 524 nező
- X-Faktor (RTL) – 720 922 néző
- Híradó (RTL) – 717 316 néző
- Házon kívül (RTL) – 643 140 néző
- Séfek Séfe (TV2) – 631 264 néző
- Tények Plusz (TV2) – 625 022 néző
- Megasztár (TV2) – 579 115 néző
- Nyerő páros (RTL) – 533 507 néző
- Fókusz (RTL) – 452 902 néző
- A három nővér (TV2) – 445 468 néző
- Fókusz Plusz (RTL) – 425 744 néző
- Házasodna a gazda (RTL) – 416 909 néző
- Fort Boyard (RTL) – 374 193 néző
- Zafír (TV2) – 351 792
Itt pedig a 18-49-es kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- X-Faktor (RTL) – 342 805 néző
- Házon kívül (RTL) – 211 836 néző
- Híradó (RTL) – 195 940 néző
- Nyerő páros (RTL) – 190 963 néző
- Séfek Séfe (TV2) – 189 111 néző
- Dancing with the Stars (TV2) – 178 946 néző
- Tények (TV2) – 175 455 néző
- Megasztár (TV2) – 164 576 néző
- Tények Plusz (TV2) – 140 371 néző
- Fort Boyard (RTL) – 140 179 néző