
Van egy kis átrendeződés, s nem csak az élmezőnyben. Gyengült (megint) A Bir Gece Masali és a Yali Capkini is. Erősödött a Güzel Asklar Diyari és a szakadék széléről visszafordult a Yabani.
Talán a fentiek a számunkra leglényegesebb sorozatok. Su Burcu Yazgi Coskun és Burak Deniz új sorozata, a Bir Gece Masali volt az a széria, ami a Törökországban szeptemberben elkezdődött új tévés szezonban a leghamarabb indult el. Amikor a nagy konkurenciája, a Bahar is elstartolt (már a második évadával) Su Burcuék akkor is győzedelmeskedtek a keddi nézettségi versenyben. Azóta viszont lassan, de elkezdett gyengülni a nézettségük. Oly annyira, hogy múlt kedden, hacsak hajszálnyival is, de a Bahar bizonyult jobbnak. Ez nem jó jel, de azért még az ATV-nek nem kell kétségbe esnie. Ha azonban a Bir Gece Masali következő epizódja is gyengébb közönségaránnyal fut majd, akkor bizony már tendenciáról beszélhetünk.

A Yali Capkni (Az Aranyifjú) nézettsége 4 millió alá esett, ami nem jó, mert ugyan a széria harmadik évada nem kezdett acélosan, de legalább az eddigi részek fixen 4 milliós közönségarány felett teljesítettek. Náluk is sok múlik majd a folytatáson, nagyon nem mindegy merre fut tovább a görbe.
A Kanal D új sorozata, Güzel Asklar Diyari, amiben a TV2 jelenlegi török sorozatainak egy-egy sztárja (Özgü Kaya A három nővérből és Burak Berkay Akgü a Zafírból) játszik, egy kicsit feljebb tudta tornázni a nézettségét. Ami amúgy szinte megegyezik a Yali Capkini számaival. Csak nem mindegy, hogy egy széria ide esik le, avagy ide jön fel. Ez a középmezőny, s itt mindig az a kérdés, milyen irányú lesz az elmozdulás.
A bevezetőnkben említett Yabani bár több mint félmillió nézővel többet tudott a múlt héten felmutatni, mint korábban, de a nézettsége még ezzel együtt is mindössze 2.80 millió fő. Viszont a NOW tévé bejelentette, hogy a nemzetközi eladások miatt december végéig mindenképpen műsoron tartják a sorozatot, aminek a vetítési jogait a TV2 is megvásárolta már. Ha tartani tudják a 3 millió körüli számot, ez az ígéret valószínűleg meg is valósul. De ha visszafordul a közönségarány, nem biztos, hogy a Yabani év végéig kitart, akármit is mondanak most az illetékesek. Fontos is amúgy a pozitív üzenet a nézők felé, mert az a két sorozat, a Kör Nokta és a Tas Kagit Makas, amelyek felett már kimondták a halálos ítéletet, az utolsó részükkel még az eddigieknél is gyengébb számokat produkáltak.

Íme a részletes nézettségi adatok:
- Teskilat (TRT1) – 6.43 millió néző
- Kurulus Osman (ATV) – 6.37 millió néző
- Kizilcik Serbeti (Show TV) – 6.17 millió néző
- Gönül Dagi (TRT1) – 5.89 millió néző
- Bahar (Show TV) – 5.78 millió néző
- Bir Gece Masali (ATV) – 5.75 millió néző
- Deha (Show TV) – 5.55 millió néző
- Kizil Goncalar (NOW) – 5.55 millió néző
- Leyla (NOW) – 5.53 millió néző
- Inci Taneleri (Kanal D) – 4.96 millió néző
- Hudutsuz Sevda (NOW) – 4.72 millió néző
- Siyah Kalp (Show TV) – 4.45 millió néző
- Yali Capkini (Star TV) – 3.84 millió néző
- Kirli Sepeti (NOW) – 3.80 millió néző
- Güzel Asklar Diyari (Kanal D) – 3.75 millió néző
- Sandik Kokusu (NOW) – 3.60 millió néző
- Yalan (Kanal D) – 3.33 millió néző
- Mehmed: Fetihlet Sultani (TRT1) – 3.46 millió néző
- Karadut (ATV) – 2.97 millió néző
- Yabani (NOW) – 2.80 millió néző
- Kara Agac Destani (TRT1) – 2.14 millió néző
- Tas Kagit Makas (Kanal D) – 1.94 millió néző
- Kötü Kan (NOW) – 1.86 millió néző
- Kör Nokta (ATV) – 0.82 millió néző
Az új soroztok közül nagyon stabilan tartja magát az Avenida Brazil török remake-je, a Leyla, valamint a matematikus zseni életét bemutató Deha. Ezene a héten csatlakozott be a versenybe az előző tévés szezon egyik nagy sikere, az Inci Taneleri. A széria második évada nem indult kiemelkedően (4.76 millió nézővel 10. a listán), de ilyenkor az a leggyakoribb, hogy a visszatérő történet az elkövetkezendő hetekben erősödni fog. Erre jó példa a Kurulus Osman, aminek az új évada két héttel ezelőtt startolt el az ATV-n, a most szerdai része viszont már majd’ egymillió nézővel többet ültetett le a képernyők elé, s ezzel Burak Özcivit szériája a heti lista második helyét foglalja el. Az első a török állami tévén látható krimisorozat, a Teskilat.
Az előző, 40. heti török nézettségről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/40-heti-torok-nezettseg-visszatert-burak-ozcivit-es-a-kurulus-osman/