40. heti török nézettség: Visszatért Burak Özcivit és a Kurulus Osman

Az előző heti összesített török nézettség legfontosabb elemei a címben foglaltak mellett, hogy a Su Burcu Yazgi Coskun és Burak Deniz nevével fémjelzett Bir Gece Masali elvesztette az első helyét. De az ATV szériájának így sincs oka panaszra, még mindig a képzeletbeli dobogón helyezkedik el. Első helyre az a Gönül Dagi futott be, ami már hosszú évek óta nagyon stabil (és igen magas) közönségarányt hoz a török állami tévének. Második a Kizilcik Serbeti, a nálunk is ismert Yali Capkini (Az Aranyifjú) kedd esténkénti konkurenciája. Bár most már jó ideje akkora a nézettségbeli különbség a két széria között, hogy konkurálásról már nem igazán beszélhetünk. Annyi pozitívumot viszont elmondhatunk a Yali Capkiniről, hogy az amúgy nem túl acélos nézettségét sikerült stabilizálnia, s ez a nagyjából 4 és fél milliós közönségarány valószínűleg elég lesz ahhoz, hogy a történetből végig menjen a most elkezdődött harmadik évad. Ennek pedig nyilván nem csak a török, hanem a nemzetközi rajongótábor is örül. Hiszen a jelenleg futó török telenovellák közül ezt a történetet adták el a legtöbb külföldi tévéadónak.

Az ATV történelmi szériája, a Kurulus Osman csak a múlt héten tért vissza a képernyőkre, immáron a 6. szezonjával. A Burak Özcivit főszereplésével forgó széria a várakozásnak megfelelően az élmezőnyben landolt, a 6. helyet szerezte meg, több, mint 5 és félmillió nézővel. Azok a premier sorozatok, amik múlt héten jól mentek (Bir Gece Masali, Deha, Leyla) most is stabilan ott vannak a TOP 10-ben. A lista legvégén szereplő két sorozat, a második éves Tas Kagit Makas és a vadonatúj Kör Nokta felett viszont már kimondták a halálos ítéletet az érintett tévécsatornák. További szériák is veszélyben vannak. Az egyikükről, a Güzel Asklar Diyariról itt olvashatnak egy külön cikket: https://telenovella.hu/az-eletben-maradasert-kuzd-ozgu-kaya-es-burak-berkay-akgul-uj-sorozata/

Hirdetés

A részletes 40. heti nézettségi adatok pedig itt alább olvashatóak:

A brazil eredetiből készült Leyla eddig jó számokat produkál
  1. Gönül Dagi (TRT1) – 7.81 millió néző
  2. Kizilcik Serbeti (Show TV) – 7.10 millió néző
  3. Bir Gece Masali (ATV) – 6.40 millió néző
  4. Teskilat (TRT1) – 6.06 millió néző
  5. Deha (Show TV) – 5.62 millió néző
  6. Kurulus Osman (ATV) – 5.57 millió néző
  7. Leyla (NOW) – 5.41 millió néző
  8. Kizil Goncalar (NOW) – 5.32 millió néző
  9. Bahar (Show TV) – 4.72 millió néző
  10. Yali Capkini (Star TV) – 4.33 millió néző
  11. Siyah Kalp (Show TV) – 4.27 millió néző
  12. Hudutsuz Sevda (NOW) – 4.03 millió néző
  13. Arka Sokaklar (Kanal D) – 3.83 millió néző
  14. Sandik Kokusu (NOW) – 3.59 millió néző
  15. Güzel Asklar Diyari (Kanal D) – 3.23 millió néző
  16. Kirli Sepeti (NOW) – 3.15 millió néző
  17. Yalan (Kanal D) – 3.03 millió néző
  18. Mehmed: Fetihlet Sultani (TRT1) – 2.86 millió néző
  19. Karadut (ATV) – 2.78 millió néző
  20. Yabani (NOW) – 2.38 millió néző
  21. Kara Agac Destani (TRT1) – 2.36 millió néző
  22. Kötü Kan (NOW) – 2.35 millió néző
  23. Tas Kagit Makas (Kanal D) – 2.07 millió néző
  24. Kör Nokta (ATV) – 1.02 millió néző

Az előző, 39. heti török nézettségről itt találják az elemző írásunkat: https://telenovella.hu/39-heti-torok-nezettseg-a-bir-gece-masali-a-heti-gyoztes/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top