
A Hunyadi fináléja is jó számokat szállított. De messze nem olyan jókat, mint az első epizódok.
Két héttel ezelőtt történt meg először, hogy a műsorra kerülése óta ne a Hunyadi vezesse a nézettségi listát. Múlt héten ugyanez megismétlődött, pedig a TV2 történelmi sorozatából az extra hosszú és az előzőekhez képest igencsak látványos befejező epizód került műsorra. Ennek ellenére a Hunyadi fináléját szinte hajszálpontosan annyian követték figyelemmel, mint az utolsó előtti epizódot. A 700 ezer néző persze sok, ám, ha figyelembe vesszük, hogy a széria első heteiben a nézőszám meghaladta a 950 ezret is, jelentős a lemorzsolódás. Az további rossz pont a sorozatnak, hogy az elveszítettek a nagy fináléra sem tértek vissza. Ugyanakkor a 16. héten nem három, csak egy műsor előzte be a Hunyadit, mégpedig a Farm VIP, de az mondjuk nagyon. Ráadásul a vidéken játszódó reality majdnem a kereskedelmi célcsoportban, azaz a 18-59 éves nézők körében is győzedelmeskedni tudott. De csak majdnem.
És ha már a kereskedelmi célcsoportnál tartunk: ebben a kategóriában a Pokoli rokonok lett a múlt hét legerősebb RTL-es tartalma. Emellett pedig teljes népességben is jól teljesített a telenovella, amelyről már biztosan elmondhatjuk, hogy jövőre érkezik a második évada. A hét új belépője, a TV2 gameshow-ja, a 100 milliós játszma nem túl acélosan kezdett, hiba duplázta meg a csatorna a főnyeremény összegét és a műsorvezetők számát is. Úgy néz ki, a tévés játékok egyre kevésbé érdeklik a nézőket, ami azért rossz hír, mert mindkét nagy adónak, a TV2-nek és az RTL-nek is van még ebből a műfajból bőven a tarsolyában.

Íme a részletes adatok teljes népességben:
- Farm VIP (TV2) – 794 547 néző
- Hunyadi (TV2) – 700 229 néző
- A Nagy Duett (TV2) – 687 466 néző
- Tények (TV2) – 627 407 néző
- Híradó (RTL) – 599 782 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 548 664 néző
- A mi kis falunk (RTL) – 538 855 néző
- Tények Plusz (TV2) – 515 984 néző
- A 100 milliós játszma (TV2) – 506 325 néző
- Fókusz (RTL) – 421 016 néző
- FORMA-1 (M4 SPORT) – 415 512 néző
- A mi kis falunk másképp (RTL) – 387 950 néző
- Farm, ahol éltünk (TV2) – 385 089 néző
- Az Aranyifjú (TV2) – 376 338 néző
- Féktelen szív (TV2) – 370 057 néző
Itt pedig álljon a 18-59 éves nézőket tartalmazó kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- Hunyadi (TV2) – 358 662 néző
- Farm VIP (TV2) – 352 174 néző
- A nagy duett (TV2) – 296 968 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 257 984 néző
- Forma1 (M4 Sport) – 252 757 néző
- A mi kis falunk (RTL) – 252 686 néző
- Híradó (RTL) – 246 022 néző
- Tények (TV2) – 214 535 néző
- Fókusz (RTL) – 199 123 néző
- A mi kis falunk másképp (RTL) – 197 793 néző
A 15. heti nézettségi adatokat az elemző cikkünkkel együtt itt találják: https://telenovella.hu/15-heti-magyar-nezettseg-a-nagy-duett-is-lenyomta-a-hunyadit/