A TV2 múlt héten nem csak a hétköznapokat, hanem a hétvégéket is behúzta. Mégpedig nagy fölénnyel.

Persze lehet mondani, hogy óriási előny, ha egy csatorna a műsorára tűzhet egy 25 milliárd forintból készült gigaprodukciót, de ne felejtsük el, volt már az elmúlt években bőven példa arra, hogy több milliárdos költségvetésből készült filmek és sorozatok megbuktak a nézettségi versenyben. A Hunyadi azonban tarolt, s egyből meghódította a nézőket. A hétvégén három részt is levetített a TV2 (illetve a Super TV2 a rendezői változatokat ugyanezekből). Mindhárom epizód kiemelkedő nézettséget hozott, de közülük a legelső ültette a tévéképernyők elé a legtöbb embert, 50 ezer híján egymilliót. Teljes népességben ez azt jelentette, hogy a több, mint száz magyar nyelvű csatorna közül csaknem minden negyedik ember a TV2 történelmi sorozatát választotta.
Mindez igazi csapást jelentett A mi kis falunkra nézve, aminek az új részei az elmúlt évtizedben gyakorlatilag mindig megnyerték a nézettségi versenyt az aktuális ellenfelekkel szemben. A Hunyadi most azonban szó szerint leradírozta a pályáról. A mi kis falunk az elmúlt héthez képest nagyjából 150 000 nézőt veszített, s összeségében alig valamivel több, mint fele annyi nézőt tudott összeszedni, mint az 1400-as években játszódó sorozat.
Az egész héten a legnagyobb nézettségbeli különbség szombaton volt a két nagy kereskedelmi csatorna között a TV2 javára. Pedig idén eddig a hétvégeket mindig az RTL húzta be köszönhetően A mi kis falunknak és a Cápák közöttnek. Ezzel ellensúlyozták a TV2 hétköznapi győzelmeit, amiket leginkább a Kincsvadászokkal ért el.
A Kincsvadászok (a Hunyadi miatt) az összesített nézettségi lista 2. helyére szorult, de emiatt a TV2 nyilván nem bánkódik, főleg, mert így is rendkívüli számokat produkált. Ez a két műsor olyan erős, hogy a 18-59 éves kereskedelmi célcsoportban elért eredményeivel is ott lenne a teljes népességben felállított nézői lista TOP 15-jében.
Új belépő volt múlt hét vasárnap a Farm VIP, ami erősen indult, s valószínűleg innentől kezdve uralni fogja a hétköznap estéket.
Az előzőekben taglaltak miatt az RTL múlt héten minden egyes nap alul maradt a nézettségi versenyben a teljes napot és a kereskedelmi célcsoportot vizsgálva is. Ezen a héten pedig még keményebb próbatétel vár a csatornára, leginkább amiatt mert a TV2 már teljes erővel beindította a tavaszt, sok saját gyártású produkcióval, azt RTL viszont még mindig a Pokoli-rokonok-A mik kis falunk-Cápák között trióval száll szembe ezekkel.
Cikkünkben említettük, hogy a Hunyadiból a Supert TV2-n egy, a TV2-n futótól eltérő, rendezői változatot látható. Erről itt írtunk részletesen: https://telenovella.hu/miert-latunk-mas-hunyadit-a-tv2-n-es-a-super-tv2-n/

Íme a részletes adatok teljes népességben:
- Hunyadi (TV2) – 935 818
- Kincsvadászok (TV2) – 821 816
- Tények (TV2) – 704 507 néző
- Híradó (RTL) – 697 246 néző
- Farm VIP (TV2) – 688 519
- Házon kívül (RTL) – 561 230 néző
- Tények Plusz (TV2) – 556 392 néző
- A mi kis falunk (RTL) – 521 824 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 521 250
- Cápák között (RTL) – 514 495 néző
- Fókusz (RTL) – 509 561 néző
- A három nővér (TV2) – 490 210 néző
- Féktelen szív (TV2) – 404 706 néző
- A kiképzés (TV2) – 378 919 néző
- Fókusz Plusz (RTL) – 368 589 néző
Itt pedig álljon a 18-59 éves nézőket tartalmazó kereskedelmi célcsoport élmezőnye:
- Hunyadi (TV2) – 418 339
- Kincsvadászok (TV2) – 399 387 néző
- Híradó (RTL) – 315 406 néző
- Farm VIP (TV2) – 293 414 néző
- Cápák között (RTL) – 279 349 néző
- Házon kívül (RTL) – 273 444 nőző
- Mi kis falunk (RTL) – 264 778 néző
- Pokoli rokonok (RTL) – 255 851 néző
- Fókusz (RTL) – 254 697 néző
- Tények (TV2) – 235 360 néző
A 9. heti nézettségi adatokat és az elemző cikkünket itt találják: https://telenovella.hu/9-heti-magyar-nezettseg-a-harom-nover-beelozte-a-pokoli-rokonokat/