Nagy megtiszteltetés érte a Testvérek Ömerét, az egyik legrangosabb török díjátadón őt választották a 2023-as év feltörekvő csillagának.
Az óév utolsó napjaiban a GQ magazin Törökországban kiosztotta a Man of the Year, azaz az Év férfia elismeréseket. Már a nagyszabású gálaest tematikája is érdekes volt, hiszen a bűnös élvezetek címet kapta. Ennek eleget téve, a meghívottak igazán nem mindennapi öltözékekben pompáztak, de persze azért a díjazottak maradtak a középpontban. Az egyik elismerést a Testvérekben Ömert alakító Yigit Kocak kapta, ő lett 2023-as évben a feltörekvő csillag kategória győztese.
Yigit a szüleivel érkezett a GQ – Man of the Year díjátadóra. A fiatal színész és az anyukája között nagyon szoros kötelék van, s ezt a 28 éves sztár mindenki előtt egyértelművé tette a köszönőbeszédében. „Édesanyám, neked köszönhetek mindent! A sok jó dolgot, amit tanultam tőled. Mindig mellettem álltál és támogattál, megalapoztad a jövőmet. Nélküled nem állhatnék most itt, nem tartanék ott a karrieremben, ahol. Igazából ez a te érdemed, ez a te díjad, drága anyukám” – jelentette ki a Testvérek sztárja, aki természetesen a nézőknek és a szervezőknek is megköszönte a támogatást s azt, hogy őt tartották a legérdemesebbnek erre az elismerésre. Valamint azt is kiemelte, hogy már négy évad óta dolgozik együtt a Testvérek stábjával, s az egész csapat munkamorálja, összetartása is nagyban hozzájárult a sikerhez, ami nem csak az övé, Yigit ismét elmondta, amit szinte mindenki el szokott, aki a sorozat színészgárdájából nyilatkozik, vagyis, hogy ők szinte már családként léteznek, hiszen olyan régóta munkálkodnak együtt, s ő személy szerint hálás minden egyes percért.
Szomorúság is vegyült az ünneplésbe
A Szulejmánból, a Végtelen szerelemből és a Madárkából is ismert Burak Özcivit egy különdíjat vehetett át az eseményen, mégpedig egy olyan elismerést, amit az ország nagynevű, s régóta sikeres sztárjai közül ítélnek oda valakinek minden évben. A kétgyermekes édesapa köszönőbeszédében azt mondta, bár nagyon örül a díjnak, a szíve nem tud teljesen boldog lenni, hiszen nem olyan messze tőlük egy olyan háború zajlik, amely miatt rengeteg ártatlan gyermek szenved, sőt többen közülük az életüket is veszítik. Burak a Gázai övezetben zajló Izraeli-Hamasz háború kapcsán a mielőbbi fegyverszünet fontosságát hangsúlyozta: „Nem tudom elhinni, hogy egy olyan világban élünk, ahol a gyermekek az áldozatok. Az a kívánságom a jövő évre, hogy minél hamarabb béke legyen.”