Visszaelőzte Az Aranyifjú a Féktelen szívet!

Ahogy mondani szokás, ezt nem láttuk jönni.

Bő egy hónapja annak, hogy a TV2 megcserélte a két hétköznap délutáni török sorozatának, a Féktelen szívnek és Az Aranyifjúnak a vetítését. Azaz az addig később kezdődő Az Aranyifjú került 15:40-es kezdésre, míg a Féktelen szív innentől kezdve több, mint egy órával később, 16:45-kor startol el minden hétköznap.

A csere oka az volt, hogy az ezt megelőző két hónapban a korábban kezdődő Féktelen szív szinte mindig megelőzte a nézettségi versenyben Az Aranyifjút. Ez leginkább az nagy tévécsatornák számára fontos, úgynevezett kereskedelmi célcsoportban, a 18 és 59 éves nézők körében volt igaz. Ebben a kategóriában nyár elején a Féktelen szív 120 000 néző körül járt, míg Az Aranyifjú néha csak alig jutott túl a 100 000 főn. Teljes népességben pedig olyan 360 000 – 370 000 nézőt ért el a két sorozat.

Hirdetés

Indokolt volt hát a csere, amitől a TV2 azt remélte, A Féktelen szívnek tovább fog nőni a közönségaránya, Az Aranyifjúnak pedig remélhetőleg csak kicsit csökken majd. Nos, alapvetően bejöttek a csatorna tervei. Az elkövetkező hetekben a Féktelen szív erősödni kezdett, Az Aranyifjú nézettsége pedig csak minimálisan csökkent. A széria nézői valahogyan megoldották, hogy egy órával korábban is ott tudjanak lenni a képernyők előtt. (És ebben nincsenek benne azok, akik felvételről követik a történetet, ugyanis a nézettségi szám mindig csak az adott pillanatban tévézőket méri és mutatja.)

Aztán már azt lehetett megállapítani, hogy igazából egyáltalán nem csökkent Az Aranyifjú nézettsége. Múlt héten pedig az is bekövetkezett, amire senki nem számított. Az Aranyifjú visszaelőzött. A 18-59 évesek között olyan nézettséget ért el, amit az elmúlt hónapokban soha (akkor sem, amikor még később kezdődött). A kereskedelmi célcsoportban az előző héten a legjobban teljesítő epizódjára 128 000-en voltak kíváncsiak. Ezzel a számmal pedig éppen hogy csak lemaradt ezen lista TOP 10-es helyezéséről, a 11. lett. Nem is tudjuk Az Aranyifjú utoljára mikor ért el ilyen előkelő helyezést. Nála feljebb a listán csak főműsoridős programok találhatóak. Délutáni, ráadásul kora délutáni sorozatként ez a 11. helyezés bravúr.

Ráadásul mindezt az erősödést Az Aranyifjú úgy éret el, hogy közben a Féktelen szív nézettsége is nőtt. Bár, ugye, mint említettük 18-59-ben most Feriték teljesítetek jobban. Yamanék történetére „csak” 126 000-en voltak kíváncsiak. Ezek a számok azonban mindkét sorozatnál jobbak, mint mondjuk a két hónappal ezelőtti adatok.

Hirdetés

A TV2 török sorozatai teljes népességben is erősödtek. Ott múlt héten a Féktelen szív teljesített jobban (385 000 néző). Ugyanez a szám Az Aranyifjúnál 375 000, ami szintén nagyon erős a nyári hónapokban. A múlt hétre vonatkozó részletes nézettségi adatokat ide kattintva érik el:

Shopping Cart
Scroll to Top