
Mi, magyar nézők is jól ismerjük a főszereplőket.
A Netflix bejelentette, hogy júliusban kezdődik a Sonra Gözler Görür (Amikor látsz) című új török sorozat forgatása. A nyolcrészes produkció várhatóan szeptemberre el is készül, a premier időpontját pedig ezt követően tűzik ki. A történet Hikmet Hükümenoglu azonos című regényén alapul, amelyet Erce Yörenc adaptált sorozatformátumra. A főszerepeket olyan elismert török színészek alakítják, mint Ugur Aslan, aki Mert karakterét formálja meg. Őt a Titkok hálójában-ból ismerhetjük, valamint Firat Celik, a Fatmagül sztárja, aki Bedriként lesz látható. A női főhőst, Mercant pedig Basak Dasman kelti életre, aki bár Magyarországon kevésbé ismert, Törökországban rendkívül népszerű.
A történet középpontjában Ezgi Sezgin, egy elismert újságíró áll, aki visszatér szülővárosába, és ott belekeveredik egy bonyolult gyilkossági ügybe, s más veszélyes helyzetekbe. A sorozat pszichológiai mélységekkel átszőtt krimiként ígér emlékezetes perceket, miközben fontos társadalmi és erkölcsi kérdéseket is feszeget. A Sonra Gözler Görür az alkotók igérete szerint egyszerre szól a thriller kedvelőihez és az igényes drámák rajongóihoz. Ha minden a tervek szerint halad, ősszel már fel is kerül a Netflix kínálatába a sorozat.
