Új sorozattal hódít a Testvérek sztárja

Halit Özgür Sari, aki a Testvérek első évadában Kadir Erenként volt látható, egy új sorozatban tért vissza a tévéképernyőkre Törökországban. Ennek pedig nemcsak a rajongói, hanem a volt kollégái is nagyon örülnek.

Bár Halit Özgür már jó ideje nem forgat együtt a többiekkel, a Testvérek szereplőgárdájából sokakkal tartja a kapcsolatot. Így egyáltalán nincs mit csodálkozni azon, hogy az új szériáját a Yabanit (Vadember) mind nagyon várták, sőt, az elmúlt hetekben közülük többen is különböző információkat osztottak meg a sorozattal kapcsolatban a közösségi médiás felületeiken, hogy minél több emberhez eljusson Halit Özgür új projektjének a híre. Így tett például a Testvérekben az öccsét alakító Yigit Kocak is.

Nagyon jól indult

A Yabani felkeltette a nézők figyelmét, és már az első két rész is megnyerte az aznapi nézettségi versenyt. A történet egy gazdag fiúról, Yamanról (Halit Özgür Sari) szól, akit még kisgyerekként elraboltak, majd az utcán kényszerült élni és túlélni. A kihívásokkal teli élet azonban nem törte össze, felnővén jó ember vált belőle, és még a legnehezebb időszakokban is pozitív tudott maradni. A sors furcsa ajándékaként már férfiként lehetőséget kap hazatérni, így megismerheti a családját, és beilleszkedhet az elit társadalomba. Bár a sorozat cselekménye nem igaz történeten alapul, de azáltal, hogy Isztambul nyüzsgő utcáin forgatták (a közkedvelt Besiktas és Galata negyedekben), a nézők kifejezetten valóságosnak érezhetik a történetet.

Sokakat ismerhetünk

A Yabaniban Halit Özgür Sari mellett Simay Barlas a másik főszereplő, aki a Kegyetlen városban Damlaként volt látható, de korábban a Megtört szívekben (Öykü) is láthattuk. Mellettük ismerhetjük még Sebnem Hassanisoughit (A színésznőben Günes, az Izzó koponyában Canan, a Sebzett szívben Eftalya), Dolunay Soysertet (Fogd a kezem! – Sumru), Aysegül Ünsalt (Mavi szerelme – Hasibe) és Yurdaer Okurt (Hakan, a védelmező – Kemal) is.

Scroll to Top