Tragédiával indul a TV2‑n a Féktelen szív második évada!

A TV2 képernyőjén hamarosan elindul a Féktelen szív (Yabani), második évada, ami bizony nem ígér könnyed folytatást. Rögtön egy tragikus eseménnyel kezdődik az évad, amely alapjaiban rengeti meg a szereplők életét.

A török sorozatok esetében nem szokatlan, hogy az évadzárókban egy súlyos baleset vagy más drámai fordulat következik be. Ennek a legfőbb oka, hogy Törökországban a nyári hónapokban – júniustól szeptemberig – nem sugároznak új epizódokat az egyes szériákból. Minden sorozat nyári szünetre vonul. Így a készítők igyekeznek olyan évadzárót adni a nézőknek, amely hónapokon át fent tartja az érdeklődést. Az évadok szinte mindig úgy érnek véget, hogy nem tudni, ki éli túl a balesetet, vagy milyen következményekkel jár egy-egy sorsfordító esemény.

A Féktelen szív esetében azonban az igazi tragédia nem az első etap végén következik be, hanem a második elején. A nyár folyamán ugyanis kiderült, hogy Rüya életre keltője, Simay Barlas nem kíván visszatérni a második évadra. A színésznő döntése végleges volt, így a készítőknek nem maradt más választásuk, mint hogy kiírják a karakterét a történetből.

Hirdetés

Nyilván nem akarunk spoilerezni, de eléggé egyértelmű, hogy ha Simay nem szerepel a második évadban, s emiatt Rüyát ki kell vezetni a történetből, akkor melyik szereplőt éri tragédia. Részletekbe nem bocsátkozunk, de az biztos, hogy érdemes lesz nézni a Féktelen szív második évadának az első részét. És itt is megjegyeznénk, hogy egy török részből három magyar epizód jön ki, azaz a nyitány augusztus legelején lényegében három napig tart majd.

Arról, hogy pontosan mikor kezdődik az új évad, itt írtunk korábban: https://telenovella.hu/augusztus-legelejen-indul-a-fektelen-sziv-uj-evada-a-tv2-n/ Arról pedig itt találják a cikkünket, hogy Simay Barlas és az általa alakított Rüya távozása után, milyen új színészek és karakterek tűnnek fel a széria második szezonjában: https://telenovella.hu/ezekkel-az-uj-szereplokkel-indul-a-tv2-n-a-fektelen-sziv-2-evada/ A heti Telenovella magazinban pedig arról találnak egy részletes cikket, hogy Simay Barlas miért és miként távozott a sorozatból.

Shopping Cart
Scroll to Top