Törökországban most ért véget, a TV2-n nemsokára indul a Yabani

A pontos dátum ugyan még nincs meg, de pár napon belül ez is kiderül.

Törökországban most szombaton vetítették le a Yabani második évdádának 15. részét, ami összeségében a széria 51. epizódja, s egyben a fináléja is volt. Egy ideje már lehetett tudni, hogy a második évad csonka lesz. Már a kezdetekor, ez év szeptemberében nagyon alacsony nézettséggel ment a történet. Nem tudta megközelíteni az első szezon számait. De igazából az első évad vége felé esni kezdett a közönségarány, így a gyártó cég, s a sorozatot sugárzó NOW csatorna sokáig hezitáltak, egyállán belevágjanak-e a második szezonba.

Végül tavaly augusztusban elindultak a kamerák, ám már szeptemberben kiderült, hogy a török nézőket nem igazán nyűgözi le a folytatás. Nyilván ebben közrejátszott az is, hogy a színészgárdából távozott a főhősnőt alakító Simay Barlas.

A nézettség annyira gyenge volt, a legtöbbször a 3 millió főt sem érte el. Emiatt valójában már hamarabb le kellett volna venni a képernyőkről a Yabanit. Ám az első évad sikerei idején elég sok külföldi adó megvásárolta a széria vetítési jogait (köztük a TV2 is), ezért a NOW-nál úgy gondolták, a külföldi partnerek, s az általuk fizetett jogdíjak miatt legalább a 15 epizódig kitartanak, s így egy fél évadot még el tudnak adni nekik a sorozatból.

Nálunk persze a Törökországban kifejezetten erős nézettséggel futó első részekkel kerül képernyőre a sorozat, most már tényleg pár héten belül. Korábban azt írtuk, erre valószínűleg január végén kerül sor. Ám most sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy február első napjaiban startol el a Halit Özgür Sari és Simay Barlas nevével fémjelzett széria.

Shopping Cart
Scroll to Top