Tilla elárulta: mindig önmagát adja

A Kincsvadászok műsorvezetőjét imádja a nagyközönség. Hogy mi a titka? Tilla, aki már három évtizede van ezen az izgalmas pályán, többek között erről is mesélt nekünk.

Tilla számára szürreális és furcsa dolog kimondani, hogy immár harminc esztendeje tévézik. „Mindig a nagy tévések jutnak az eszembe, amikor valakit úgy mutatnak be, hogy ő már vagy száz éve van ezen a pályán. Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy akkor én is ez vagyok? És igen… Ez. Valahol felfoghatatlan az idő múlása” – magyarázta mosolyogva a Kincsvadászok műsorvezetője, aki szerint az élet egyik legnagyobb ajándéka, ha az ember azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. „Attól függetlenül, hogy te kitalálsz magadnak valamit, amit szívesen csinálnál nap mint nap, a későbbiekben még sok probléma lehet ezzel kapcsolatban. Például nem kapsz elég visszajelzést, vagy nem úgy sikerül a munka, mint ahogyan elképzelted. Nem egyszerű dolog” – mondta el Tilla, aki hálás a sorsnak azért, hogy a tévézés ennyit ad neki, és hogy folyamatosan feltölti. „Egyrészt magát a tevékenységet is nagyon szeretem, másrészt hihetetlen az a sok szeretet, érdeklődés és figyelem, amit az emberektől kapok. Sokszor megkérdezik tőlem, hogy nem fáraszt, amikor rendre leszólítanak az utcán? Őszintén ki merem jelenteni, hogy nem. Ez hozzátartozik a munkámhoz, és nem tagadom, szeretem ezt a részét is.”

Hirdetés

„Amikor arról kérdeznek, hogy szeretnék-e más életet, vagy csinálnék-e bármit máshogy, azt mondom, jaj, dehogyis!”

Mi a titka?

Tilla azt mondja, nehéz megfogalmaznia, hogy miért kedvelhetik ennyire az emberek. A műsorvezető úgy véli, talán az lehet ennek az oka, hogy soha nem bújik valamilyen szerep mögé, nem erősíti magát semmiféle manírral, egyszerűen azt mutatja, aki ő valójában: „Teljesen mindegy, hogy valaki vicces, kedves, veszekedős vagy éppen nyűgös típus, ha a nagyközönség azt érzi, hogy igazi, akkor szeretni fogja.”

Shopping Cart
Scroll to Top