A Titkok hálójában Ceylinje Rómában mondta ki a boldogító igent, a kedvesének Kaan Yildirimnek.
Az esküvőt villámgyorsan szervezték meg a fiatalok és a segítőik. Ez már csak azért is igaz, mert nyár elején a szép színésznő még arról nyilatkozott, hogy ebben az évben biztosan nem házasodnak össze Kaannal, Aztán hirtelen minden megváltozott. Leginkább az, hogy a török sajtóban pár hete elkezdtek arról cikkezni, hogy A szép színésznő állapotos. Az esküvőt pedig azért kellett ennyire szélsebesen megszervezni, mert Pinar nem akart úgy oltár elé állni, hogy már látszódik a gömbölyödő pocakja. Ugyanakkor állítólag azt sem akarták, hogy a baba úgy szülessen meg, hogy nem kötötték össze hivatalosan is az életüket,
Fontos megemlíteni, hogy Pinar és Kaan azt még egyáltalán nem erősítették meg, hogy szülői örömök elé nézzenek, de nem is cáfolták az ezzel kapcsolatos híreket. És az talán mindennél beszédesebb, hogy tényleg a lehető leggyorsabban szervezték meg a nagy napot. Az előkészületeket ráadásul az is nehezítette kicsit, hogy nem otthon, Isztambulban mondták ki egymásnak a boldogító igent, hanem az örök városban, Rómában. Ez volt ugyanis a szép színésznő álma, ami így beteljesedett.