Takács Zsuzsi szerint Zámbó Krisztián a legjobb

Zámbó Krisztián elárulta, ugyan győzni akart, de nem szomorkodik amiatt, hogy véget ért számára az Ázsia Expressz és a Sztárban Sztár All Stars is. A kedvese szerint így is ő a legjobb.

Krisztián azt mondja, minden műsort, amiben az utóbbi időben láthattuk, legyen szó az Ázsia Expresszről vagy a Sztárban Sztár All Starsról, nagyon szeretett. Izgalmas volt számára, hogy a versenyek alatt folyamatosan a határait feszegette, miközben mindig igyekezett magából kihozni a maximumot. „A TV2 énekes show-ja alatt azért, bevallom, sokkal jobban izgultam, mert ez a szakmám, én ebben élek. Próbáltam úgy felfogni, hogy ez egy játék, ahol már mindenki letett valamit az asztalra, és ahol senkinek nem kell bizonyítania” – magyarázta a népszerű énekes, aki nem sokat teketóriázott, amikor megkeresték, egyből igent mondott a műsor készítőinek.

„Krisztián a legjobb”

Az énekes párja elárulta nekünk, ő már amiatt nagyon büszke volt, hogy a szerelme részt vehetett a Sztárban Sztár All Starsban, hiszen szerinte itt valóban a legkiválóbb előadók mérettetik meg magukat. „Skorpió a csillagjegyem. Mindig kimondom őszintén, amit gondolok, és egyáltalán nem vagyok elfogult Krisztiánnal. Viccen kívül őt tartom a legjobbnak. Tizenöt éve vagyunk együtt, ennyi ideje lehetek ott az ő fellépésein, koncertjein. Tizenöt éve ugyanúgy élvezek minden egyes bulit, s arra kell koncentrálnom, hogy ne üvöltsek és ne tomboljak végig” – magyarázta nevetve Zsuzsi, aki bízott abban, hogy a kedvese akár a Sztárban Sztár All Stars legvégéig is el tud majd menetelni.

Zsuzsi egy cseppet sem féltette szerelmét az Ázsia Expressz miatt: „Krisztián nagyon kemény és kitartó férfi, aki soha nem adja fel.”

Ám végül nem így történt. Krisztiántól ugyanis el kellett búcsúznunk. Ugyan az énekes vágya nem vált valóra, és nem sikerült megnyernie a versenyt, azt mondja, nem szomorkodik emiatt. Nagyon örül, hogy a Sztárban Sztár All Stars részese lehetett. S hogy megfogadja-e a kritikákat, amiket kapott? Erre is választ kaptunk. „Meghallgatom, átgondolom, de ennyi évesen már megtaláltam önmagamat és a saját stílusomat. Egyébként is, itt arról volt szó, hogy mások bőrébe bújjak bele, nem magamat kellett megkeresnem.”

Shopping Cart
Scroll to Top