Születésnapi Telenovellával kívánunk boldog karácsonyt

Több szempontból is különleges magazinunk ünnepi száma.

Például amiatt is, hogy a Telenovella, pontosabban az Epizód (hiszen akkor még így hívták a lapunkat) első száma 2000-ben, az év vége felé jelent meg. Azaz most lettünk 25 évesek. Negyed század pedig nagy idő, s bizony már önmagában az is komoly eredmény, hogy ennyi időn át talpon tudtunk maradni a magyar lappiacon. De a világért sem szeretnénk most a lapkiadás nehézségeivel untatni önöket. Pláne azért, mert ez most az ünnep és az ünneplés ideje.

A 25 éves évfordulónk alkalmából pedig visszatekintettünk a kezdeti időkre. Az Epizód legelső számában megjelentettünk egy exkluzív Fernando Colunga interjút, amelyet Mexikóvárosban vettünk fel. A születésnapi összeállításunkban újra elolvashatják ezt a beszélgetést. Amiben Fernando a magánéletéről, egészen pontosan a Thaliához fűződő szerelméről is mesél. Az, hogy valakit beengedett a magánszférájába már akkor is nagy ritkaságnak számított, mostanság pedig még ritkább. Most nemrég azonban a titokban megszületett fiáról is nyilatkozott a telenovellák koronázatlan királya, Az összeállításunkban ezt is megtalálják. De ebben a visszaemlékezésünkben írunk arról is, hogyan kezdődött a barátságunk Gabriella Spanic-kal, mint ahogyan arról is megemlékezünk, amikor a mexikói sorozatokat elkezdték kiszorítani a tévéképernyőkről a török folytatásos történetek. Mesélünk a legemlékezetesebb törökországi látogatásainkról is, s még sok minden másról.

Hirdetés

Az ünnepi tripla számunk azonban nem csak a 25. születésnapunk kapcsán tartogat különlegességeket. Egy másik összeállításunkban csokorba szedtük azokat a török sorozatokat, amelyek 2026 év elején, egészen pontosan már januárban és februárban elérkeznek hozzánk, Magyarországra. Szerencsére van belőlük bőven, s azt is örömmel konstatálhatjuk, hogy valóban az utóbbi időszak legjobb török szériái közül válogattak a hazai csatornák.

Természetesen a karácsonyi számunkból sem maradnak el a tévéképernyőkön aktuálisan látható sorozatokkal kapcsolatos hírek. Így például írunk arról is, hogyan fejeződik be Az Aranyifjú. És az itt felsoroltakon túl még egy különleges olvasnivalóval is kedveskedünk önöknek. A Telenovella ünnepi tripla száma már az újságárusoknál.

Hirdetés

/

Shopping Cart
Scroll to Top