Pinar Deniz megmutatta a kisbabája arcát!

Török sztárok ritkán tesznek ilyet ennyivel a pici megszületése után.

Pinar Denizt, mi, mi magyar nézők legutoljára a Titkok hálójában (Yargi) láthattuk. A népszerű török színésznő megható meglepetéssel örvendeztette meg rajongóit: legújabb Instagram-posztjaiban először mutatta meg kisfia, Fikret Hakan arcát. A színésznő és férje, a szintén színész Kaan Yildirim, májusban köszönthették első gyermeküket, és bár a babáról már akkor is posztolt néhány fotót, amikor betöltötte az egy hónapot, ám azokon a felvételeken az arcocskája nem látszott. Most azonban Pinar úgy döntött, teljes valójában megmutatják a nagyközönségnek a csöppséget, boldogan és szeretettel körülölelve. A képek igazi családi harmóniát sugároznak: az egyik fotón mindhárman együtt szerepelnek, Pinar és Kaan sugárzó mosollyal ölelik át kisfiukat, míg a másik képen apa és fia fekve pihennek egymás mellett, és utánozzák egymást. Pontosabban most még nyilván Kaan utánozza a fiát.

A rajongók körében nagy visszhangot keltett a poszt, hiszen a török hírességek körében szinte hagyománynak számít, hogy babonából – a „nazar”, vagyis a szemmel verés veszélye miatt – hónapokig, akár évekig nem mutatják meg gyermekeik arcát a nyilvánosságnak. Sokan úgy vélik, hogy a túl korán közzétett fotók balszerencsét hozhatnak a kicsiknek, ezért gyakoriak a szándékosan takart arcú vagy hátulról fotózott képek.

Hirdetés

Pinar és Kaan azonban úgy tűnik, modern felfogásban nevelik kisfiukat, és tudatosan szakítottak ezzel a hagyománnyal. A fotókon látható természetesség és szeretet őszinte bepillantást enged családi életükbe, és rengeteg rajongó szívét megmelengette.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top