Bár Patai Anna számára véget ért múlt hétvégén az X-Faktor, ő nagyon boldog, hogy idáig eljutott.

Anna azt mondja, az RTL tehetségkutatója hatalmas mérföldkövet jelentett az életében, s ugyan ez az út tele volt kihívásokkal, minden pillanatát imádta. Az énekesnő azt is hozzátette, hálás a rengeteg szavazatért, hogy ennyien támogatták, és szurkoltak neki. „Köszönöm a sok szeretetet és kritikát is. Mindenből tanulok” – jegyezte meg Anna, aki gyakran megkapja, hogy fiatalabbnak néz ki a koránál. „Bevallom, én ennek örülök, mert ez egy kifejezetten szép bók. A későbbiekben pedig, ha idősebb leszek, szerintem még jobban fog esni.”
Anna ugyan imád a színpadon lenni, és csodás édesanya, de igyekszik a férjével olykor kettesben is programozni. „A mamák rengeteget segítenek nekünk, így bármikor számíthatunk rájuk. Nagyon szeretjük ezeket a randikat, de olyan jól összecsiszolódtunk a kisfiunkkal, hogy mi hármasban érezzük a legjobban magunkat” – mondta el mosolyogva az énekesnő, akitől megkérdeztük, mennyire aggódós édesanya. „Most már, hogy a kisfiam nagyon elkezdett mászni, és igyekszik felfedezni a körülötte levő világot, féltő anyukának mondanám magamat. Ha látom, hogy veszélyes terep felé közelít, én ott vagyok mögötte, és természetesen azonnal készenlétben állok…”








