
Pár nappal ezelőtt kórházba kellett szállítani az Isztambuli menyasszonyból ismert Özcan Denizt.
Özcan, aki jelenleg a török NOW csatornán látható Kizil Goncalar, azaz Vörös rózsák című sorozatot forgatja. Néhány nappal ezelőtt azonban meg kellett szakítani a munkát, mivel az 52 éves színész váratlanul rosszul lett.
A kollégái azt mesélték, hogy miután a tévében látta édesanyja nyilatkozatát a Gel Konusalim című kibeszélő műsorban, Özcan teljesen elfehéredett, szédülni kezdett, és csak azért nem esett össze, mert éppen ült. De meg sem tudott mozdulni. A jelen lévők nagyon megijedtek, azonnal hívták a mentőket. A közelben lévő Memorial kórházba szállították, ahol kiderült, hogy koszorúér problémái vannak a színésznek, ez okozta a szívrohamot.

Öcannak néhány nap pihenőt kellett beiktatnia, s az orvosok figyelmeztették, hogy életmódot kell váltania, ha nem akarja, hogy komolyabb bajba kerüljön a jövőben.
És, ami a háttérben áll: Özcannak egy ideje rossz a kapcsolata édesanyjával és testvérével is. Az anyja sokak szerint a televízióban túllépett egy határt, ugyanis azt mondta, hogy távoltartási végzést kért Özcan és felesége ellen, mivel ők ketten megtámadták és megfenyegették őt.

„2021-ig semmi gond nem volt az életünkben, ám amikor a fiam elvette feleségül Samar Dadgart minden megváltozott. A testvére volt a menedzsere, de a felesége kérésére simán kirúgta. Őt és engem egyszerűen kitett a házból, ahol addig boldogan éltünk együtt, mert Samar nem volt hajlandó beilleszkedni a családunkba” – nyilatkozta Özcan édesanyja, s a színész ezt hallva kapott szívrohamot.
