
Egyértelmű, hogy Az Aranyifjú idő előtti befejezését a vele párhuzamosan látható Kegyetlen szerelem okozta. És ugyanez történt a Féktelen szível is, amely a Baharral szemben maradat alul a nézettségi versenyben.
Annak idején Törökországban lényegében egyszerre indult el a most nálunk a TV2-n látható Az Aranyifjú (Yali Capkini) és az Izaura TV-n futó Kegyetlen szerelem (Kizilcik Serbeti). Az első évben Seyran és Ferit története ültetett le több nézőt a képernyők elé, ám az évad második felére már eléggé megerősödött a Kegyetlen szerelem is. A második évadban aztán fordult a kocka. Ráadásul a változás, azaz a néző elvándorlása egyik sorozattól a másikhoz szinte megállíthatatlanná vált. Nálunk most mindkét szériából a második évad van képernyőn, s amikor ezek Törökországban futottak, ott már toronymagasan a Kegyetlen szerelem vezetett.

Az Aranyifjút készítő OMG Media megpróbálta felrázni a sorozat cselekményét, s sajnos ahogy mostanában az lenni szokott Törökországban, egyre több nem túl reális, s valósághű fordulatot írattak bele a történetszállakba a forgatókönyvírókkal. Ennek következtében végül még több nézőt veszítettek. Ráadásul a Kegyetlen szerelem pont azzal vonzott magához egyre nagyobb és nagyobb közönséget, hogy kifejezetten valósághűnek tartották a történetet.

A két sorozatból a harmadik évad tavaly ősszel indult el. De már az elején óriásira nőtt a különbség. Amikor Az Aranyifjú befejezéséről döntött a Star TV a szériát volt, hogy már csak 3 millió néző követte figyelemmel. A vele szemben a Show TV-n látható Kegyetlen szerel viszont egyre többször közelítette meg a Törökországban kimagaslónak számító 10 milliós nézőszámot. Így egyértelmű, hogy Az Aranyifjúnak a Kegyetlen szerelem miatt lett a tervezetnél hamarabb vége, míg ez utóbbi sorozatból szeptemberben elkezdődik a 4. évad.

Hasonló dolgok játszódtak le tavaly februárral kezdődően Törökországban a kedd estéken, amiket addig a NOW csatornán bő fél éve látható Féktelen szív (Yabani) uralt. Ekkor azonban a Show TV elindított egy új vígjátéksorozatot, a Bahart. Ez pedig hetek alatt átalakította az aznap esti közönségarányokat. A Bahar pár rész alatt elérte az általunk korábban említett 10 millió nézős álomhatárt. Ez pedig együtt járt azzal, hogy a Féktelen szív nagyjából 7 millió nézőjéből legalább 3-at elrabolt. Így Yamanék történetének hirtelen romlott le a nézettsége. Ugyan a NOW áttette a sorozatot a szombat estékre, bízva abban, hogy ott nincs olyan erős konkurencia, mint a Bahar, de ettől a lépéstől még inkább meggyengült a Féktelen szív. Amiből a TV2-n nemrégiben elkezdődött 2. évad csonka lett. Hogy mennyire kevés részt tartalmaz, arról itt olvashatnak külön:

Érdekesség, hogy nálunk a nézettségi versenyben végül alulmaradt két sorozatot, Az Aranyifjút és a Féktelen szívet vetíti a TV2 csoport legnagyobb csatornája, maga a TV2, míg a Törökországban jóval több nézőt képernyők elé ültető két másik szériát az Izaura TV adja. Mi mindenesetre innen is ajánljuk mindenkinek a Bahart és a Kegyetlen szerelmet, mert a maguk műfajában valóban kiemelkedőek.








