Miután a szerelmének, Gergőnek – nagy meglepetésre – távoznia kellett a Survivorből, Nóra szinte azonnal feladta a küzdelmeket, s közölte a többiekkel, ő is hazamegy. Ezzel egyértelműen bebizonyította, azoknak a játékostársainak van igazuk, akik szerint semmi keresnivalója nincs a Survivorben.
Az emberek egyszerűen úgy működnek, hogy alapjáraton a szerelmeseknek drukkolnak, bármilyen történet is elevenedik meg előttük. Kezdetben ez alighanem a Survivor szerelmespárjára, Nórára és Gergőre is igaz volt. Hiszen romantikusnak, s férfiasnak tűnt, hogy Gergő mindent feláldozott azért, hogy a párját játékban tartsa. Ám más olvasatban ez azt jelentette, hogy szétverte a saját törzsét, azzal, hogy minden egyes védettségi játékot elszabotált, aminek az lett a következménye, hogy többen is kiesetek a játékból, akik valószínűleg még maradhattak volna. Ráadásul Gergő azt követően is folytatta ezt a romboló tevékenységet, hogy végre egy törzsbe került a szerelmével. Nincs mit csodálkozni azon, hogy egyre többen ismerték fel, számára a Survivorben nem létezik barátság vagy szövetség, az embereket csak használja, felhasználja, mert csak Nóra számít neki, senki más. Így eljött a bosszú ideje, Vivi a saját fegyverével győzte le a fiút. Elhitette vele, hogy a törzsi szavazásnál nem őt akarja kitenni a játékból, ám végül ő is rá szavazott, így Gergőnek kellett távoznia.
A szerelme, egy nappal később követte őt. Nóra feladta a játékot. Ugyan azt mondta, ez nem kapituláció, ő egyszerűen a szerelemet választja a Survivor helyett. De akkor mégis minek vágott bele ebbe a kalandba? Ezzel a lépésével pont azt bizonyította be, hogy Gergő nélkül „életképtelen”. Addig, amíg nem voltak egy törzsben, szinte észrevehetetlen volt, csak akkor aktivizálta magát, amikor megérkezett mellé a szerelme. Jó eséllyel az életükben is így alakulnak a dolgok, Gergő mindig mindenben ott van mellette, ha kell, helyette is intézi a dolgokat. A Survivor azonban nem a szerelmespárokról szól, s főleg nem olyan lányokról, akik mindenben a párjukra támaszkodnak. Gergő nélkül Nóra megsemmisült. Ideje volt távoznia. Valójában bele sem kellett volna vágnia a Survivorbe.