
Ebben az évtizedben még nem nézték meg ennyien egy török sorozat nyitó epizódját.
Megírtuk, hogy Törökországban sokan várják Az Aranyifjú Seyranjának, Afra Saracoglunak, s és az EZEL címszereplőjének, Kenan Imirzalioglunak a közös sorozatát, az A.B.I.-t. Arra a hatalmas sikerre, amit kedd este aratott a Kanal D új szériája, sem a csatorna, sem a gyártó cég nem számított.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan sorozat, ami 10 millió közeli nézettséggel nyitott volna, az A.B.I. elé pedig egészen pontosan 9.81 millióan ültek le kedd este. A 10 milliós nézőszám egyfajta álomhatár a török televíziózásban. Szezononként általában csak egy-két széria szokta ezt a határt átlépni. De ezek a sorozatok hétről-hétre, hónapról-hónapra épülnek fel, s hoznak egyre nagyobb közönségarányt. Az A.B.I. azonban már az első epizódjával elérte ezt. A szakemberek most már azt mondják, a következő rész a következő kedden már biztosan 10 milliónál is több embert ér el, a szakírók valahol 12 és 13 millió közé várják a második rész nézettségét. Arról, hogy miről szól az A.B.I. és Afra és Kenan mellett kik játszanak még benne itt írunk: https://telenovella.hu/ma-este-kezdodik-afra-saracoglu-uj-sorozata/




