A TV2 és az Izaura TV ünnepi műsorrendet tart, a Duna viszont nem.

Május elseje péntekre esik, így szokás szerin végig vesszük ezen az ünnepnapon mely szériák vonulnak szünetre, s melyek nem. Az utóbbi időben azt szokhattuk meg, hogy ilyenkor minden egyes folytatásos történet lekerül a képernyőkről, ám most nem ez történik. A Duna lényegében a szokásos hétköznapi struktúrával jelentkezik. Azaz náluk megtalálható lesz aznap is a Fekete szív aktuális epizódja, mint ahogyan kicsit később a kora esti szlovák sorozatuk, a Bor, mámor, szerelem is.
Más török sorozat azonban nem lesz látható aznap. A TV2 gyakorlatilag egész nap filmeket ad. Így nem vetítik sem a mexikói sorozatukat, az Aurora angyalát, sem az Isztambuli árvákat, sem a Távoli várost. Ahogyan azonban ez náluk ilyenkor lenni szokott az esti főműsoridős programjuk nem marad el, azaz képernyőre kerül az Exatlon Hungary. Az RTL még este is eltér a szokásos műsorrendtől, igaz, náluk a Pokoli rokonok „befejezésével” már nincs is premier sorozat a hétköznapokon.
Az Izaura TV a megszokott ünnepnapi tematikájával érkezik, azaz délután és este romantikus filmeket adnak. Emiatt elmarad náluk a Szerelem Kalkuttában, a Bűn és szerelem, a Szívdobbanás és a Kegyetlen szerelem, valamint az összes szokásos ismétlésük is.




