Műsorváltozás: Új időpontra kerül a Féktelen szív a TV2-n!

A változás nagy valószínűséggel azzal függ össze, hogy a nézők jobban kedvelik a Féktelen szívet, mint a TV2 másik török sorozatát, Az Aranyifjút.

Mi már több cikket is szenteltünk annak az utóbbi hetekben, hogy a TV2 délutáni műsorsávjában egy órával korábbam kezdődő Féktelen szív elég sokszor ugyanannyi, néha pedig még több nézőt is ültet a tévéképernyők elé, mint az utána jövő Az Aranyifjú. Pedig az előbbi sorozat, ami Yaman, Rüya és a családjaik történetét meséli el minden hétköznap 15:40-kor kezdődik, Az Aramyifjú viszont 16:45-kor. Nyilván nem kell ecsetelnünk, normális esetben a délután 5 óra előtt kezdődő szériára mennyivel többen érnek haza a munkából. Vagyis az lenne logikus, hogy a második történet több nézőt vonz.

Azonban a két sorozat relációjában pont fordítva történnek a dolgok. Ráadásul a nagy tévécsatornák számára oly fontos, úgynevezett kereskedelmi célcsoportban, azaz a 18-59 év közötti nézők körében is rendre jobb számokat ér el a Féktelen szív. És ez már hetek, sőt igazából hónapok óta így van. Múlt héten ebben a szegmensben a Féktelen szívre 107 ezren voltak kíváncsiak, az egy órával később kezdődő Az Aranyifjúra viszont csak 103 ezren. Teljes népességben mindkét széria 370 000-es közönségarányt hozott. De az előzőek miatt nyilván egyértelmű, hogy ez is a Féktelen szív számára hízelgő.

Hirdetés

Fontos leszögeznünk, hogy egyelőre nem tudjuk, a TV2 megcseréli-e a két sorozata vetítésének az időpontját. Csak az az információ került a birtokunkba, hogy rövidesen új időpontra kerül a Féktelen szív. A csatornától azt a tájékoztatást kaptuk, a jövő hét kedden, azaz június 8-án megjelenő tévéműsorukból fognak kiderülni a részletek. Mi azonban úgy véljük, az a logikus módosítás, hogy a Féktelen szív feljebb kerül az idősávban, s minden hétköznap 16:45-től kezdődik majd, Az Aranyifjú pedig az eddig megszokottnál egy órával korábban lesz majd látható a TV2-n. Amint további részletek is kiderülnek, azonnal jelentkezünk a friss információkkal.

Arról, hogy a Féktelen szív olykor mennyivel több nézőt hozott, mint Az Aranyifjú. itt találják az egyik írásunkat: https://telenovella.hu/nagyon-megverte-a-fektelen-sziv-az-aranyifjut/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top