A Gólkirályság Oletics Ference fiatalkorában imádta rúgni a bőrt. Azt mondja, akkoriban csak a csapattársak léteztek és a labda.
Mennyire van jelen az életedben a tanítás?
Varga Balázs barátom jó néhány éve létrehozta a Boldogság Gyár Színjátszó Stúdiót. Ennek az égisze alatt vannak színjátszó csoportjai, és idestova immár másfél esztendeje én is viszek egyet. Ez egy egészen különleges, más dolog az életemben. Odáig még nem mernék elmerészkedni, hogy kijelentsem, igen, én tanítok. A srácoknak azt szoktam mondani, hogy azért veszem a bátorságot, hogy velük, fiatalokkal dolgozzak, mert a saját mestereimet hallom magamból beszélni.
Milyen a fiatalokkal együtt dolgozni?
Mindig tanulságos az ő nézőpontjukon keresztül látni, nézni a világot vagy különféle élethelyzeteket. Szoktam mondani nekik, nem biztos, hogy tudnának nekem annyi pénzt fizetni, hogy újra az ő helyükben legyek.
Hány éveseket tanítasz?
13 és 19 éves közötti fiatalokat. Hihetetlen látni, mennyire leterhelt ez a generáció, hogy az életük hány frontján kell helytállniuk, megfelelniük. Mindez egészen laposra nyomja őket, és mindenki a maga módján próbál túlélni. Nemrég pont monológokkal foglalkoztunk. Mondtam nekik, hogy igyekezzenek minél emberközelibb történetet hozni a saját életükből, és ezen fogunk majd dolgozni. Elképesztő, hogy milyen drámák bukkantak fel!
Mi mindenről meséltek?
Szinte mindenki életében megtörtént, hogy az iskolában, ilyen-olyan közösségekben kiközösítették, kitaszították vagy bántották. Akár szavakkal, akár tettekkel. Azt gondolom, azért tudnak így viselkedni egymással a fiatalok, mert elképesztő nyomás alatt vannak, s annyi minden felé kell megfelelniük, legyen szó akár egy 13 évesről.
13 évesen te mit csináltál?
Fociedzésre jártam. Voltak a csapattársaim és a labda. A csajokat kiröhögtük, hogy hülyék, és hagyjanak békén. Baromi jól elvoltunk az akkor látszólag halálosan gondtalan kis világunkban. Ugyan be kellett járni az iskolába, de én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a sportnak hála, egy picit zárt világban, egy szubkulturális közegben nőttem fel. Sokkal védettebb voltam, hiszen tagja lehettem egy markáns közösségnek, ami a foci mentén szerveződött. Nekem nem voltak olyan korszakaim, hogy én most rocker vagyok, aztán punk vagy éppen rapper, hiszen én határozottan focista voltam.
Felnőttként pedig színész lettél s ennek a közösségnek a tagja.
Emlékszem, miután elvégeztem az egyetemet, és megkérdezték, mi a foglalkozásom, én még évekig félve mertem csak kimondani, hogy színész vagyok. Ez kicsit olyan, mint most a tanítás. Még ezt sem merem kimondani, de majd eljön ennek is az ideje.
Azt csinálod, amit szeretsz?
Abszolút. Amit szeretek, amit szerettem volna. Nagyon a helyemen vagyok, de ezt már jó néhány éve tudom. Minden szempontból csak jókat tudok mondani. A pályám abból a szempontból szerencsés, hogy amióta ezzel foglalkozom, mindig volt rám szükség. Színházban és kamera előtt is, és ez nagyon nem elhanyagolható.
Az RTL népszerű sorozatában, a Gólkirályságban Oletics Ferenc futballistaként láthatunk. A focis jeleneteknél minden mozdulatot, rúgást, passzokat vagy éppen gólt előre begyakoroltok?
Persze. A csapatnak minden évad előtt tartottak jó néhány edzést, és akkor már alapvetően, a forgatókönyv szerint megvannak a focis részek is. Azon túl, hogy ezeken a tréningeken jól átmozgatnak minket, mi begyakoroljuk a jeleneteket is. Egyrészt, hogy képben legyünk, másrészt, hogy bennünk legyenek a passzok és a mozgások.
