
A török rajongók nagy örömére végre felkerült a Prime Video kínálatába az a várva várt film, amelyben Tuba Büyüküstün és Baris Arduc először játszanak együtt. A Dehset Bey című akció-dráma pár napja, október 21-én debütált a streamingszolgáltatón, és már most az egyik legnézettebb török tartalom lett a platformon.
A történet középpontjában Dehset(Baris Arduc) áll, aki a Fedailer Ocagi nevű titkos alvilági szervezet legkíméletlenebb bérgyilkosa. Az ő világa hideg és érzelemmentes, egészen addig, amíg nem találkozik Dr. Abidével (Tuba Büyüküstün). A nő érkezése mindent felforgat az életében. Már csak azért is, mert ebben a bűnszervezetben a szerelem tilos, a kötődés halálos bűn. Csakhogy Dehset nem tudja elfojtani a szívében ébredő érzéseket.
A film nemcsak a látványos akciójeleneteivel, hanem érzelmi mélységével is kiemelkedik a török produkciók közül. A rendező a klasszikus bérgyilkos-történetet romantikus drámává formálta, ahol a kérdés nem az, hogy ki győz, hanem az, hogy ki képes megmenteni a lelkét.

A török Prime Video előfizetők már most láthatják a filmet, és a nemzetközi forgalmazás is folyamatban van. Bár a magyarországi premier dátumát egyelőre nem jelentették be, az Amazon nemzetközi tartalomterjesztési gyakorlata alapján várható, hogy a Dehset Bey hamarosan a magyar nézők számára is elérhető lesz. A kérdés már csak az, pontosan mikor.




