Megvan, mikor folytatódik a Titkok hálójában az Izaura TV-n

Január közepén ért véget Kaan Urgancioglu és Pinar Deniz sorozatának második évada az Izaura TV-n. A rajongók azóta találgatják, mikor érkezik az új évad.

Információink szerint nem kell már sokat várni az évadpremierre. Bár napra pontos dátum még nincsen, de azt megtudtuk, hogy május elején érkezik a folytatás az Izaura TV esti műsorsávjába.

A Titkok hálójában „helyén” egy ideje már a Bosszú tűsarkon fut, ráadásul dupla részekkel. Eddig azt tűnt logikusnak, hogy a csatornánál valamikor felhagynak majd az epizódok megkettőzésével, s csak egy részt fognak vetíteni a Gökce Bahadir és Mert Firat nevével fémjelzett szériából, s a kieső helyre érkezhet majd a Titkok hálójában.

Ám információink szerint nem ez fog történni. A bosszú tűsarkont egészen a történet végéig duplázva, kétórás részekkel sugározzák. A titkok hálójában pedig azt követően veszi kezdetét, hogy lement az utolsó rész is belőle. Az pedig, hogy a duplarészes Bosszú tűsarkon mikor ér véget, egészen jól kiszámolható. Figyelembe véve az addigi ünnepnapokat is az jelenthető ki, hogy a Titkok hálójában (Yargi) harmadik szezonja május legelején tér vissza a képernyőkre. Ekkortól izgulhatunk újra Ceylinét, Ilgazért, s a többiekért.

Már nem kell sokat várni rá, hogy visszatérjenek

Bár erről sincs még hivatalos információ, de úgy értesültünk, a Titkok hálójában nem dupla epizódokkal kerül majd levetítésre. Azaz, a Bosszú tűsarkon befejezését követően minden bizonnyal egy másik sorozat is elindul a helyén. Amint erről többet tudunk, haladéktalanul megosztjuk önökkel.

.

Shopping Cart
Scroll to Top