Megvan a nap, pontosan meddig tart a TV2-n A három nővér

Mindösszesen 10 rész van hátra a sorozatból, ami több, mint egy évvel ezelőtt kezdődött el.

A három nővér első részét 2024 január 2-án tűzte műsorára a TV2. A Törökországban két és fél évig forgatott, s ott összes 84 epizódot megélt történetből egészen pontosan 283 magyar részt vágtak össze. Ezekből az utolsó március 14-én, pénteken kerül adásba.

Hirdetés

A sorozat Törökországban kifejezetten erős nézettséggel futott, s ez főleg az első két évadára igaz. A harmadik szezonban egyes cselekményszállak kezdtek eltérni a széria alapját képző regénytől, s ezt egyes nézők nehezményezték. Törökországban az Iclal Aydin által írt regény évekkel korábban jelent meg a sorozatnál, s nagyon sokan olvasták már, mire a tévében elkezdődött maga a sorozat. Többeket zavart, hogy a Kanal D csatorna eltért az eredeti történettől. Részben emitt Iclal Aydin, aki A három nővér első két évadában Nesrint játszotta, úgy döntött, a harmadik etapban már nem szeretne benne.

Hogy mennyiben függött össze a történésekben eszközölt változásokkal, nem tudni, de azt tény, hogy a befejező évad Törökországban már nem ment olyan jól, mint az előzőek. Nálunk viszont végig igazi nézőmágnesnek bizonyult a széria. Mindenesetre a magyar nézők is megismerkedhetnek az eredeti történettel, s annak befejezésével. Ugyanis kiadónk jóvoltából pár hónapja már magyar fordításban is kapható Iclal Aydin A három nővér című regénye. A kötetet itt a webshopunkban tudják a legnagyobb kedvezménnyel megvásárolni: https://telenovella.hu/termek/iclal-aydin-a-harom-nover/

Tekintettel arra, hogy A három nővér az utolsó részeihez közelít, a következő napokban több olyan exkluzív anyaggal is érkezünk, amiket a forgatások helyszínén, Ayvalikban rögzítettünk a munkálatok utolsó hetében. Arról, hogy a három lánytestvér története csak a tévében ér véget itt írunk: https://telenovella.hu/folytatodik-a-harom-nover-de-nem-a-tv2-n/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top