
Július legelején fejeződik be a sorozat, ami – nagy valószínűséggel mondhatjuk – azt eredményezte, hogy innentől kezdve folyamatosan legyenek indiai telenovellák is a csatorna kínálatában.
Az Egy új kezdet január 6-án indult el az Izaura TV-n. Lényegeben nem is titkoltan egyfajta kísérletként. Régen láttunk már indiai sorozatot, ezért bizonytalan volt, hogy fogadja a közöség Pallavi és Raghav Rao romantikus szerelmi történetét. A sorozat fogadtatása szinte azonnal pozitív volt. Sőt, az első hetek után a széria még növelni is tudta a közönségarányát.
Az Egy új kezdetet dupla részekkel látható az Izuara TV-n. Indiában ugyanis gyakori, hogy egy epizód mindössze 25 perces, s azért, hogy a nálunk szokásos egyórányi „adag” képernyőre kerüljön, kettesével kellett leadni a folytatásokat. Bár a történetből jóval több, mint 200 epizódot forgattak le, lassan elérkezünk a nagy fináléhoz. Az utolsó, vagyis az utolsó két részt egészen pontosan 2025 július 2-án, szerdán vetíti le a csatorna.
Akiknek tetszett a történet azoknak jó hír, hogy másnap, június 3-án csütörtökön egy több szempontból is nagyon hasonló telenovella kezdődik el. Erről bővebben már holnap reggel egy külön cikkel jelentkezünk.
