Megvan a nap, amikor véget ér a Leyla a Dunán

Nálunk tovább tart a sorozat, mint Törökországban. És ezt úgy értjük, hogy több részt vetít le a Leylából a Duna, mint a török NOW csatorna. Nem is kevéssel.

A Leyla az előző tévés szezon elején kifejezetten erős nézettséggel indult Törökországban. Később azonban a nézők szép lassan kezdtek elpártolni a történettől. Egy idő után az is kiderült, hogy a forgatásokon sem ment minden simán. A színészgárdán belül komoly feszültségek támadtak, s egyesek között gyakoriak voltak a viták. Részben ennek is volt köszönhető, hogy egy idő után távozott a sorozatból a férfi főszereplő, a Civant alakító Alperen Duymaz. Innentől kezdve pedig még gyengébb közönségarányokat produkált a sorozat, amiből végül 37 török részt forgattak le.

Pontosabban Törökországban a 37. epizód levetítésével búcsúzott el a Leyla a közönségétől 2025 június 22-én. Volt is belőle egy kis botrány, mert a sorozat valójában nem kapott igazi finálét, egyszerűen csak beszüntették a vetítését. A NOW érezte, hogy ez így nagyon nem jó, főleg, ha külföldre is el akarják adni a sorozatot. Ezért kis idővel később nagy nehezen összeterelte a megmaradt színészgárdát, amely tagjai közül sokan nem akartak már együtt dolgozni, s kifejezetten a nemzetközi értékesítés miatt leforgattak még a sorozatból további három török részt.

Hirdetés

Ezeket az epizódokat, szám szerint a 38.-at, a 39.-et és a 40.-et A NOW sosem vetítette le, külföldre viszont ezekkel együtt adták el a Leylát. Ezért a Duna is a komplett sorozatot kapta meg. Mivel egy bő háromórás török részből, több, mint három magyar folytatást szoktak összevágni, nálunk a Leyla a török változathoz képest további 10 epizóddal bővült, s két héttel tovább lesz képernyőn.

Így az utolsó epizód egészen pontosan február 10-én kedden kerül levetítésre a Dunán. Másnap pedig egy új török sorozat érkezik a Leyla helyére. Arról, hogy mi érkezik, itt írunk: https://telenovella.hu/ekkor-erkezik-a-duna-uj-torok-sorozata-a-fekete-sziv/ A fenti képre kattintva pedig a kiadón által megjelentetett török regényeket tudják kedvezményesen megvásárolni:

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top