Ma kezdődik az Izaura TV-n Az én csodálatos életem

Egészen pontosan este 8 órakor indul a csatornán Hilal Altinbilek és Onur Tuna új sorozata.

Az én csodálatos életem (Sahane Hayatim) alig fél évvel ezelőtt fejeződött be Törökországban, tehát egy viszonylag friss sorozatról van szó. A széria főszereplője az a Hilal Altinbilek, aki ezt megelőzően négy éven át keltette életre Züleyha karakterét a Remények földjében (Bir Zamanlar Cukurova) Ezt a sorozatot nálunk is nagy sikerrel vetítette a TV2, így nem csoda, hogy gyorsan megvásárolták Hilal legújabb szériáját is.

Természetesen Törökországban is nagyon várta a közönség a szép színésznő milyen új projektben tűnik fel. És azt kell mondjuk, Az én csodálatos életem több szempontból is jó választásnak bizonyult.  A forgatókönyv eredeti, pedig manapság már nem könnyű olyan történettel előállni, ami valamiben különbözik a szokásos sorozatoktól. Ráadásul egyértelműen a Hilal által életre keltett Sebnem a központi figura, köré épülnek a főbb történetszálak. Azaz Hilal joggal érezhette úgy, ha valamiben, hát ebben a történetben kibontakoztathatja a színésznői képességeit.

És így is tett, ő és a partnere, a sokak által szintén nagyon kedvelt Onur Tuna végig jól játszanak. Érdekesség, hogy az első epizódokban azonban egyszere van jelen egy szép és egy csúnya Sebnem is. A történet kibontakozásában ugyanis központi szerepet játszik, hogy a főhősnő egy plasztikai műtéten esik át…

Magáról a sorozat cselekményéről bővebben itt írunk: https://telenovella.hu/meg-egy-uj-torok-sorozat-erkezik-az-izaura-tv-re/

Arról pedig, hogy részben Az én csodálatos életemnek köszönhetően, miként alakulnak át az Izaura TV estéi, itt találnak egy cikket: https://telenovella.hu/teljesen-atalakulnak-az-izaura-tv-estei/

Shopping Cart
Scroll to Top