Laci szerint azzal, hogy Tomi kiesett az Exatlonból erősödhet a csapatuk

Lencse Laci sajnálja, hogy Kenderesi Tomi kiesett az Exatlon Hungaryből, de úgy véli, a csapatuk ezáltal erősebbé válhat…

Laci azt mondja, nagyon-nagyon nehezen élte meg a Tomi elleni párbajt, mert ez egy érzelmekkel teli küzdelem volt. A saját csapattársával kellett futnia, egy olyan emberrel, akivel hetek óta közösen harcolnak a sikerekért, akivel együtt sírnak és nevetnek. „Lelkileg iszonyúan megterhelő, amikor ott állsz a rajtnál, átnézel és nem egy kék van ott, hanem a csapattársad. Úgyhogy ez nem bizonyult valami jó élménynek” – kezdte a profi futballista, aki ennek ellenére abszolút ki tudta mindezt zárni. Mert az adott feladatra koncentrált, arra, hogy minden egyes futamot meg kell nyernie.

„Persze közben figyelnem kellett arra is, hogy Tominak milyen a lelki világa. A futamok között azt mondtam neki, akárhogy is alakul, ne csüggedjen, a végső párbajban ugyanis szükség lesz minden erejére. Próbáltam a kis szünetekben bíztatni, mert ugye azért, ha négy nullra kapsz ki egy elő párbajban… Nem igazán jó úgy belemenni egy másikba, hogy csorbítottak az önbizalmadon. Én igyekeztem felkészíteni őt, és elhitetni vele, hogy igenis, meg tudja csinálni.”

Hirdetés

Bár Tomi számára a sok bíztatás ellenére is véget ért az Exatlon Hungary, Laci szerint minden rosszban van valami jó… „Azt gondolom, bármennyire is fáj az elvesztése, lehet, hogy a csapatunk ezzel egy kicsit meg tud erősödni. Tominak azért voltak nehézségei a pályán… Nem tudott olyan gyors lenni, mint mondjuk mi, és ezt sokszor kihasználták a kékek. Most viszont nem lesz lehetőségük paklizni, mert Mátéval mindketten nagyon gyorsak vagyunk.”

Shopping Cart
Scroll to Top