Az Exek csatája szereplője nemrég lett 38 éves. Dóri azt érzi, hogy minden a legjobb úton halad az életében, ott tart, ahol szeretne, és ugyan rengeteget dolgozik és pörög, alig várja a fesztiválszezont.

Dóri azt mondja, ha moziról van szó, akkor abszolút mindenevő, sőt, a párja kedvéért az akciófilmeket is hajlandó megnézni. Ám mivel az utóbbi időben több alkalommal is találkozott olyan alkotásokkal, amelyek csalódást okoztak neki, most már jobban megválogatja, mire ül be. „Szerencsére azért valami mindig beszippant, például a színészi játék vagy a látvány. Egyébként, amikor ez utóbbi miatt mozizunk, akkor általában a kedvesem miatt jövünk” – nevetett fel Dóri, aki azt is hozzátette, a barátai szerint borzasztó vele filmezni, mert ő nem tud elvonatkoztatni attól, hogy szakmai szemmel figyelje a produkciókat. „Azt nézem, hogy hú, ez mennyi előkészületet igényelhetett, vagy hogyan is kellett itt a kamerával átállni, hogy hány szögből vehették fel. Azt is egyből észreveszem, ha valamit elszúrtak, hogy mire nem figyeltek oda. Engem óhatatlanul az érdekel, hogy mi zajlik a másik oldalon” – magyarázta Dóri a Jurassic World – Újjászületés premier előtti vetítésén.
A szépséges lányt azzal kapcsolatban is kifaggattunk, hogy milyen szemmel nézi az Exek csatáját az RTL+ Prémiumon, amelyből szerdánként dupla epizódok kerülnek fel a felületre. „Nagyon imádom! Sokáig azon gondolkodtam, hogy ez csak nekünk ennyire vicces, azoknak, akik átéltük a forgatást, vagy egy külső szem számára is ugyanilyen élvezetes, de a visszajelzések alapján ez utóbbi igaz. Bevallom, baromi jókat nevetünk a műsoron. Egyébként az exemmel, Petivel mi szerencsések vagyunk, hiszen úgy mentünk be, hogy nem volt semmiféle érzelmi hullámvasút köztünk. Így is rengeteg dologgal kellett megküzdenünk: a játékok alatt a kihívásokkal, azzal, hogy soha nem tudhattad, mire számíthatsz. Ha emellett az exeddel is meg kell vívni a harcokat, és ez érzelmileg is megvisel, az borzasztó lett volna.”

Mivel Dóri nem szingliként vett részt a versenyben, kíváncsiak voltunk, mit szólt a párja ahhoz, hogy ismét egy fedél alatt lesz az exével, sőt, közösen küzdenek majd a mesés főnyereményért. „Amikor engem ezzel felhívtak, mellettem ült az autóban, és tök jó fej volt. Azt mondta, jó lehetőségnek tartja. Nagy kő esett le a szívemről, hogy ilyen jól kezelte ezt az egészet. Végig támogatott mindenben.”
Dóri arról is mesélt nekünk, hogy nemrég ünnepelte a 38. születésnapját. Akik nem tudtak elmenni a házibuliba, azok egy héttel előtte vele buliztak a Lupán, ahol ő zenélt. „Alapvetően nagyon jó időszakát élem az életemnek. Kifejezetten produktív vagyok, emellett fáradt is, hiszen száz dolog fut egymás mellett, de szerencsére mindenben megtalálom magamat, és feltölt ez a pörgés. Úgy léptem bele a 38-ba, hogy a helyemen vagyok, ott tartok, ahol szeretnék, és látom a következő éveimet, hogy milyen irányba haladok” – sorolta lelkesen az Exek csatája szereplője, aki azt is elárulta, alig várja az augusztust és a Szigetet. Ugyan nincs konkrétan olyan előadó, akit meg szeretne nézni, de imádja a fesztiválhangulatot: „Jó megélni ezt a kicsit hippistílust, elengedni magamat, minden kötelezettséget és feszkót. Az embernek csak az a dolga, hogy jól érezze magát. Úgyhogy mi mindenképpen ott leszünk.”




