Kísértés Geri nem érti, miért nincs még szex a műsorban

Geri simán belemondta a kamerába, ő ágyba vinné Cynthit, csak a lányon múlik, meddig mennek el. De azért ez nem teljesen így van…

Bár kicsit messzebbről indulunk, de ugye az megvan, hogy a különböző tehetségkutató műsorokban a zsűri sosem ad maximális pontszámot az első adások alkalmával. Logikus ez, hiszen, ha megtennék onnan hová lehetne fejlődni… Nos egy olyan párkapcsolati-realytiben, mint A Kísértés éppen ezért nem etyepetyézhet senki senkivel az első napokban. Pontosabban egy szájra puszi, csók, vagy tipi-tapi még belefér. De az biztosan nem lenne szerencsés, ha egy fiú és egy lány már két nappal a beköltözésük után szexelnének egymással.

Geri pedig erre készült Cynthivel. Ő simán offolta a párkapcsolatát. Ne feledjük, Gergő és Linda párként érkeztek A Kísértésbe, s elmondták, kifejezett céljuk, hogy próbára tegyék a kapcsolatuk szilárdságát. Hát, Geri nem sokat teketóriázott. Azonnal ráhajtott Cynthie, csók már az első adandó alkalommal volt, s ő ment volna tovább is…

Nem is érti, Cynthi miért nincs benne a dologban. Már a szemére is vetette, hogy ő gondolkodás nélkül feláldozta éret a kapcsolatát, s most meg nincs folytatás. Kb. ott tartunk, hogy szerinte Cynthia, mint kísértő nem jól végzi a dolgát. És az ő szemszögéből talán igaza is van. Hiszen Geri megadta magát, nem tud ellenállni a kísértésnek, kész elcsábulni.

Geri szeretné irányítani ezt a kapcsolatot, de egyelőre nem tudja

Ez a tempó azonban alighanem nem csak Cynthinek, hanem magának a produkciónak is túl gyors. A kísértő lányok valószínűleg arra is fel vannak készítve, mit tegyenek akkor, ha az olyan férfiak, mint Geri kicsit felgyorsítanák a műsor történéseit.

Scroll to Top