
A másik befejezés, az eredeti, Iclal Aydin azonos című regényében olvasható el.
Többször is írtunk már arról, hogy a Törökországban 2022 és 2024 között leforgatott sorozat egy regényen alapul. Ezt a könyvet pedig az az Iclal Aydin írta még 2018-ban, aki később s szériában a lányok anyját, Nesrint keltette életre.
Abban pedig, hogy Nesrin a sorozat harmadik évadában már nem szerepel az is közrejátszott, hogy ekkor a széria producerei bejelentették, a befejező szezonban a tévében látottak egyre inkább el fognak térni az eredeti regény cselekményszálaitól. Ez pedig a Nesrint játszó Iclalnak nem nagyon tetszett, így inkább kimaradt a folytatásból.
Érthető, hogy így reagált, Iclal ugyanis elmondta nekünk, máig az egyik legkedvesebb, sőt, az is kimondta, hogy a legkedvesebb regénye A három nővér. Így nehéz volt elfogadnia, hogy a tévében nem ugyanúgy fejeződik be a lányok története, ahogyan ő korábban papírra. „Persze megértem, hogy mások a szempontok egy tévésorozat estében, mint, amikor egy író egyedül alkot meg egy világot. A tévében kellenek a váratlan, olykor meghökkentő fordulatok. Ezzel nincsen is baj, ám amikor a gyártó cég vezetői vázolták nekem, merre visznek el egyes cselekményszálakat a széria befejezésekor, azok nem mindegyikével tudtam azonosulni. Ezért jobbnak láttam, ha én és Nesrin a záró évadban már nem leszünk a produkció részesei. De ezzel együtt persze nagyon drukkoltam a csapatnak, s annak, hogy továbbra is sikereket érjenek el” – fejtette ki nekünk Iclal.

Szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy nem csak az ismerhetjük meg hamarosan, miként fejeződik be a tévében a sorozat. A kiadónk ugyanis megjelentette magyar fordításban Iclal Aydin A három nővér című regényét, ami az eredeti történetet és az eredeti befejezést tartalmazza. Más, mint amit a tévében pár héten belül fognak látni, de legalább annyira megható és pozitív végkicsengésű.

A három nővér regényt a webshopunkban tudják a legnagyobb kedvezménnyel megvásárolni. A bolti ár, 5 980 Ft, helyett csak 4 900 Ft, és csomagpontokra és csomagautomatákba a kiszállítás is ingyenes. A könyvet ezekkel a feltételekkel itt tudják megrendelni:: https://telenovella.hu/termek/iclal-aydin-a-harom-nover/
Arról pedig, hogy a TV2-n pontosan meddig tart még A három nővér, itt olvashatnak: https://telenovella.hu/mar-csak-15-reszt-van-hatra-a-harom-noverbol/
