
Továbbra is jól mennek Törökországban a nyári szériák. Bár még mindig a Daha 17 vezeti a nézettségi listát, de nagyon feljött rá az ATV sorozata, az Alti Üstü Istanbul. Ezen széria különlegessége, hogy központi szerepet játszik benne a labdarúgás. Ideje hát kicsit közelebbről megismerkednünk ezzel a történettel. (31. heti török nézettség)
Bár a széria történései a futball köré szerveződnek, a pályákon zajló mérkőzések mellett legalább akkora hangsúlyt kapnak a a családi konfliktusok, a kialakuló vagy éppen megszűnő barátságok, s persze a szerelem is. A sorozat címe, Alti Üstü Istanbul szó szerint azt jelenti, hogy „Isztambul alja és teteje. Kicsit szabadabban fordítva: „Isztambul két arca” vagy „Isztambul két világa”. A cím tökéletesen tükrözi a történet lényegét, hiszen a cselekmény két teljesen eltérő társadalmi közeg fiataljait hozza össze.
A történet középpontjában Emir áll, aki Isztambul egyik szegény külvárosi negyedében, a Ziyankar nevű városrészben él. A fiatal fiú legnagyobb álma, hogy profi labdarúgó legyen, és ezzel jobb életet biztosítson családjának, valamint azoknak a barátainak, akiket szinte testvéreinek tekint. A futball számára nem csupán sport, hanem az egyetlen kitörési lehetőség a nyomorból.
Emir és csapata előtt egy sorsdöntő mérkőzés áll. Ez azonban sokkal többet jelent egy egyszerű kupadöntőnél: a győzelem megváltoztathatja az egész életüket. A mérkőzés előtt a fiatalok megismerkednek Isztambul egy egészen más, fényűző világával. Először találkoznak Nazzal, Melekkel és Uzayjal. A különböző társadalmi háttérből érkező fiatalok eleinte ellenségként tekintenek egymásra, később azonban rá kell döbbenniük, hogy sorsuk sokkal szorosabban összefonódik, mint azt valaha gondolták.

A futball ugyan végig meghatározó szerepet játszik a történetben, a sorozat valójában ennél jóval többről szól. A nézők végigkövethetik, hogyan próbálnak a fiatalok megküzdeni a pénz, a hatalom és az árulás jelentette kihívásokkal, miközben szerelmek szövődnek, barátságok mennek tönkre, és olyan titkok kerülnek napvilágra, amelyek alapjaiban változtatják meg a szereplők életét. A készítők üzenete szerint vannak mérkőzések, amelyeket nem a futballpályán, hanem az életben kell megnyerni.
A sorozat főszereplője Rahimcan Kapkap, akit mi, magyar nézők korábban a Kegyetlen város Metehanjaként láthattunk. Az Alti Üstü Istanbul különlegessége, hogy a futballt nem csupán háttérelemként használja, hanem a történet egyik mozgatórugójává teszi. Emiatt sok néző szerint a produkció egészen más hangulatot áraszt, mint a megszokott családi drámák, miközben ugyanúgy erős érzelmi történeteket és fordulatokat kínál. Nem véletlen, hogy a közösségi médiában sokan ezt szériát tartják a nyár sorozatának.
Alább a múlt heti nézettségi lista:
- Daha 17 (Kanal D) – 6.56 millió néző
- Alti Üstü Istanbul (ATV) – 6.25 millió néző
- Doganin Kanunu (Star TV) – 4.17 millió néző
- Muhtemel Ask (Show TV) – 3.70 millió néző
Az előző heti török nézettségi listát itt találják, az elemző cikkünk kíséretében: https://telenovella.hu/ket-nyari-torok-sorozat-is-folytatodik-osszel/



