
Bergüzar Korel és Mehmet Günsür, az Annem Ankara főszereplői egy rövid videóban kalauzolják el az nézőket a kulisszák mögé.
Ahogy az egyik tegnapi cikkünkben beszámoltunk róla, a közelmúltban kiderült, hogy a török Kanal D novemberben indítja el az évad egyik legjobban várt sorozatát, az Annem Ankarát. A várakozások többek között azért is nagyok, mert a széria két főhőse az a Bergüzar Korel lesz, aki Törökországban olyan sorozatokat vott sikerre, mint a Seherezádé, a Karadayi és a Sebzett szív. A férfi főhőst pedig a Szulejmán Musztafa hercege, Mehmet Günsür alakítja.
Hivatalos előzetes egyelőre még nem érkezett az Annem Ankarához, viszont a készítők nemrégiben megosztottak egy kis werk-videót az interneten. Ebben lényegében a főszereplők kicsit beengednek minket a kulisszák mögé. Megmutatják, milyen jó hangulatban telik a munka, láthatjuk őket smink közben, s Berguzar azt is elmagyarázza, mivel könnyíti meg magának a szövegkönyv tanulását.
Az már ebből a nagyjából egyperces kisfilmből is kiderül, hogy ők ketten remek főszereplőpárost alkotnak, s kifejezetten jól működik köztök a kémia. A videót itt, alább lehet megtekinteni. Akik pedig magáról a sorozat történetéről szeretnének olvasni, azok, ide kattintva tehetik ezt meg: https://telenovella.hu/novemberben-erkezik-berguzar-korel-es-mehmet-gunsur-uj-sorozata/