Így folytatódik januárban Az Aranyifjú a TV2-n

Most hétfőtől indul az a hét, amikor egyáltalán nincsenek török sorozatok a magyar tévécsatornákon. A folytatások, majd január 5.-től érkeznek. Mi most egy rövid ízelítőt adunk abból, hogyan megy tovább Az Aranyifjú. A szokásos saját gyártású, részletes sorozatelőzeteseink pedig akkor érkeznek majd, amikor egy hét múlva jönnek az új részek is.

Az Aranyifjút ott engedtük el, hogy Aysen meghalt, s a nézőkön kívül senki sem tudja, hogy ennek hátterében is a nagyasszony áll. Az mindenesetre igen gyanússá válik Feriték számára, hogy a kórházból eltűnnek azok, a biztonsági kamerák által rögzített felvételek, amelyek azt tudnák bizonyítani, mi történt pontosan Aysennel. Ferit abszolút együttműködik a rendőrséggel és az ügyészséggel annak érdekében, hogy minél hamarabb kiderüljön az igazság, s már terveket eszel ki magában azzal kapcsolatban, kivel, hogy fog leszámolni, ha beigazolódik a gyanúja. Seyran aggódik amiatt, hogy Ferit megint veszélybe sodorja magát. Ugyanebből az indíttatásból Orhan és Kazim igyekeznek kideríteni, mire készül Ferit.

Seyrannak nem csak Ferit miatt kell aggódnia. Üzleti szempontból is egyre nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie a családnak, a pénzügyi befektetők ugyanis kezdenek elbizonytalanodni. Seyran az, aki mindent megtesz azért, hogy elkerüljék az összeomlást. Suna és Abidin próbálják újraépíteni a kapcsolatukat, de ez nem megy könnyen Abidin családjával a háttérben.

Hirdetés

Cicek érzi, hogy kezd szorulni a nyaka körül a hurok, ezért megpróbálja rávenni az egyik emberét arra, hogy vállalja magára Aysen meggyilkolását… Részletesebb tartalmi előzetesekkel tehát egy hét múlva jövünk. Itt pedig arról olvashatják a cikkünket, hogy elárasztották a netet Az Aranyifjú főszereplőit ábrázoló kamu karácsonyi fotók: https://telenovella.hu/kamufotok-arasztottak-el-a-netet-az-aranyifju-sztarjairol/ Itt pedig, jelen írásunkhoz hasonlóan, arról olvashatnak, hogyan folytatódik január elején a TV2 másik népszerű török sorozata, A búcsúlevél: https://telenovella.hu/igy-folytatodik-januarban-a-bucsulevel-a-tv2-n/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top