
A sorozat alapjául szolgáló regényt és a folytatását most „egyet fizet kettőt kap” akciónk keretében tudják megvásárolni.
A nagysikerű török sorozat, A három nővér egy, a szériánál is még nagyobb sikert aratott regényen alapul. A történetet az az Iclal Aydin vetette papírra, aki a szériában Nesrint kelti életre. A könyv a megjelenését követően akkora népszerűségre tett szert Törökországban, hogy nem kevesebb, mint félmillió példányt adtak el belőle. A regény tavaly a kiadónk gondozásában magyarul is megjelent. Többek között azért ajánljuk a sorozat kedvelőinek a figyelmébe, mert a lánytestvérek története nem ugyanúgy alakul az eredeti változatban és a tévésorozatban. Akik kíváncsiak arra, milyen az eredeti változat, és mennyiben más a könyv befejezése, mint a tévében látott nagy finálé, annak érdemes megvenniük Iclal regényét.
De az igazi befejezés az magában a folytatásban, a Búcsú Ayvaliktól című kötetben rejlik, hiszen Iclal nem zárta le Türkan, Dönüs és Derya kalandjait A három nővér végén. A Búcsú Ayvaliktól még az első résznél is érzelmesebb utazásra viszi magával az olvasót, s ahogyan az utolsó fejezetekben végleg lezárul a lányok, s minden más szereplő története az igazán megható és megindító. Ahogyan azt Iclaltól megszokhattuk. Vasárnap estig a két kötetet most egy áráért (11 960 Ft helyett most csak 5 980 Ft-ért) tudják megvásárolni, csomagpontokra ingyenes szállítással, itt a webshopunkban: https://telenovella.hu/webshop/




