Így búcsúzott Az Aranyifjú Sunája a sorozattól

Beril Pozam, aki Sunát alakítja Az Aranyifjúban egy érzelmes posztot tett közzé az Instagram-oldalán.

Mint a széria rajongói nyilván tudják, múlt hét pénteken Törökországban levetítették Az Aranyifjú legutolsó részét, a kamerák leálltak, a színészek és a stábtagok búcsút intettek egymásnak. Többen a rajongóiktól is elköszöntek a közösségi oldalaikon. Így tett a széria Sunája, Beril Pozam is, aki igazán szép és megható sorokat írt.

Hirdetés

„Nem arról van itt szó, hogy közel három évig közösen forgattunk egy sorozatot, Mi megosztottuk egymással az életünket. Ez alatt a három év alatt rengeteg jó és rossz dolog történt a világban, mi ilyenkor együtt sírtunk, együtt nevettünk. Ha bánatunk volt. vigasztaltuk egymást, s akit kellett azt támogattuk, bátorítottuk. Tényleg olyan sok minden megváltozott azóta, hogy belekezdtünk ebbe a történetbe. Egy valami azonban nem változott. Az a szeretet, ami a kezdetektől fogva összeköt minket. Köszönöm mindannyiótoknak az együtt töltött időt!”! – üzente a 29 éves színésznő a kollégáinak, aki persze a közönségükről se, feledkezett meg.

„Ti, drága nézőink, akik velünk együtt ilyen hosszú ideje részese vagytok ennek a történetnek, ti vagytok számunkra a legdrágábbak. Köszönjük, hogy ilyen sokáig mesélhettünk nektek. Köszönjük a rengeteg üzenetet, amiket kaptunk tőletek, s ugyanígy a virágokat és a kis ajándékokat is! Mindig éreztük a szeretetet, ami felénk áramlott tőletek, s ez az érzés megfizethetetlen. Nem tudunk elég hálásak lenni!” – zárta a szavait Beril.

Abidin és Suna a sorozatban

A színésznő életében amúgy valóban sok minden történt a három év során, amíg Az Aranyifjút forgatta. A munkálatok alatt ismerte meg élete szerelmét, Ersin Aricit, aki Abidint keltette életre a szériában. Ők ketten tavaly össze is házasodtak. A Telenovella magazin még mindig kapható 14-es számában találnak is egy képes összeállítást az esküvőjükről. Emellett pedig figyelmükbe ajánljuk a Telenovella ma megjelent húsvéti dupla számát is, ami + 24 oldalon rengeteg extra olvasnivalót tartalmaz. Például van egy 8 oldalas melléklet benne azokról a török sorozatokról, amelyek jelenleg a legnépszerűbbek Törökországban.

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top