A gyártó cég így akarta visszacsábítani a képernyők elé a török nézőket.

Az Aranyifjú harmadik és egyben utolsó évada határozott dramaturgiai váltással indul. Az első epizódban, mely hamarosan képernyőre kerül a TV2-n, látni fogjuk, hogy körülbelül két évet ugrunk előre az időben. A történet már ennek a lépésnek a következményeit bontja ki. A Seyran betegsége óta eltelt esztendők alatt nem csak a szereplők élete, a családon belüli erőviszonyok és a mindennapi játszmák is átrendeződtek.
A készítők ezzel a lépéssel nemcsak új ritmust adnak a cselekménynek, hanem új alaphelyzetet is teremtenek. Az első percekben világossá válik, hová sodorta a hőseinket az idő, és milyen döntésekért kell most felelősséget vállalniuk.
A szezonnyitó rész egyszerre ismerős és meglepő. Ismerős, mert természetesen továbbra is Ferit és Seyran története a központi cselekményszáll. s meglepő, mert a két év elteltével eltávolodtak egymástól. A gyártó cég ezzel la dramaturgia húzással igyekezett növelni a sorozat nézettségét. Ugyanis a második etap végére a török közönség érdeklődése érezhetően visszaesett. A török Star TV-nél pedig kikutatták, azokban az időszakokban ültette a sorozat a legtöbb nézőt a képernyők elé, amikor, Seyrannak és Feritnek egymásért kellett küzdeniük. Az időugrásra tehát alapvetően azért volt szükség, hogy egy ilyen szituációt megteremtsenek.
Mindkettőjük életében van már valaki más. Így természetesen új szereplőket is üdvözölhetünk ebben az évadban. Róluk egy későbbi cikkünkben írunk, de már itt kiemelnénk Diyar érkezését. Diyar (őt Pelin Akil alakítja), akinek a jelenléte igencsak felforgatja a Korhan család életét.
Arról, hogy pontosan mikor indul a harmadik évad a TV2-n, itt írunk: https://telenovella.hu/ezen-a-napon-kezdodik-az-aranyifju-harmadik-evada-a-tv2-n/




