Éva azt mondja, a fiai tartották benne a lelket a legnehezebb időszakokban.
Horváth Évával nemrégiben egy mozibemutatón találkoztunk a Cinema City Arénában. Az egykori szépségkirálynő egyik gyermekével érkezett a Minyonok és szörnyek premier előtti vetítésére, ám a nagy kavalkádban nem sikerült vele beszélgetni. Végül másnap, otthon, telefonon értük utol, így az interjúnkat sárga minyonok helyett madárcsicsergés és kakaskukorékolás színesítette meg…
„Engem abszolút megnyugtat a vidék, a természet közelsége. Képzeljétek, rájöttem arra is, hogy mi az, ami a legjobban kikapcsol: a gyomlálás. Gyomokból pedig van bőven – magyarázta lelkesen Éva, majd felnevetett – Kint, a medence mellett ülök, ami elesett. Ez azt jelenti, hogy teljesen zöld lett benne a víz, szerintem menthetetlen… Épp azt nézem, milyen csodálatos, hogy a fűszernövényeim virágoznak, és tele vannak lepkécskékkel, méhecskékkel. Annyira szép… Visszatérve a mozihoz, amit tegnap láttunk… Mindkettőnknek tetszett, a kisfiam többször felnevetett, ami azt jelenti, hogy valóban jól sikerült. A mese amúgy nagyon fontos a számunkra. Most egy retró-mesekönyvet, a Csipkerózsikát olvassuk, ami közel negyvenéves. Még az enyém volt. Anyukám áthozta, és tök jó állapotban van. Ha húzogatod benne az elemeket, akkor mozognak. Fantasztikus, hogy ezek a régi történetek több generációt átívelnek.”
Éva arról is mesélt nekünk, bár sok szülő megtiltja, hogy a gyermeke a kezébe vegye a mobiltelefont vagy a tabletet, ő igyekszik haladni a korral. A világ nem abba az irányba tendál, hogy teljesen elhatárolja őket a digitalizációtól… „A mostani alfa generáció már ezen nőtt fel. A kicsi úgy kezeli a telefonomat, hogy nem hiszem el! Nekem fogalmam sincs például arról, hogyan kell átállítani a háttérképet, ő viszont simán megcsinálja. Tegyük a szívünkre a kezünket. A mai gyermekeket gyakran egyszerre öt inger kell, hogy érje, s akkor az a dolog leköti a figyelmüket. Vagy nagyon fáradtnak kell lenniük ahhoz, hogy a Kisvakond meséjére elaludjanak. Persze szerintem is kell korlátozni. Én igyekszem minél több extra programot beiktatni, és bevezettem, hogy a péntek az a nap, amikor lehet a táblagépen játszani” – mondta el Éva, aki mindig is vágyott arra, hogy egyszer gyermeke legyen.
Próbál következetes lenni
Ugyan nem könnyű az anyaság, a modell próbál következetes lenni, és sok könyvet olvas a gyerekneveléssel kapcsolatosan. Vekerdy kötetei például nagyon közel állnak a szívéhez. „Bevallom, én imádtam a csecsemőkort. Emlékszem, rengeteg tejem volt, lényegében egy két lábon járó élő hűtőként léteztem. A kialvatlanság sem készített ki. Ezek voltak a legcukibb korszakok. Persze most is jó, de már bejött az akaratosság, és vannak testvérharcok. Taktikai hadifegyverrel kell stratégiát alkotnom ahhoz, hogy túljárjak a csavaros eszű fiaimon” – magyarázta nevetve Éva, aki soha nem rejtette véka alá, hogy ugyan csodálatos, ám küzdelmekkel teli tud lenni az anyaság.
„Érdekes, hogy az emberek a mai napig megkövezik azt, aki nem szeretne gyereket vállalni, ám én meg tudom érteni ezt is. A gyermek igenis helyhez, programhoz való kötöttséggel jár. A moziban például csakis gyerek-vetítésekre járunk. Azt sem tudom, mikor láttam utoljára felnőtteknek szóló filmet. Ám én régóta szerettem volna kisbabát. Mindig az volt a fejemben, hogy egyszer édesanya leszek, és amióta megvannak a fiaim, imádok anyuka lenni.”
Másfél évvel ezelőtt, amikor Éva komoly motorbalesetet szenvedett Balin, s egy súlyos baktériumfertőzést is elkapott, pont az anyaság volt az, ami a kőkemény küzdelmek alatt minden egyes nap erőt adott neki. Minderről a nemrég megjelent könyvében, a Bye-bye, tűsarok!-ban is őszintén mesél. „Nagyon nagy nehézségeken mentem keresztül. Ott feküdtem hónapokon keresztül, elzárva a kórházban, miközben gyakorlatilag a baktérium evett. Én mégis azt mondtam, hogy nem hagyom ezt! Nekem nem az a célom, hogy úgy halok meg a klinikán, hogy megevett a baktérium, úgy, hogy nem láttam a gyermekeimet felnőni. Igen… A fiaim miatt maradtam életben… Ez egy olyan sztori, ami nem feltétlenül történik meg mindenkivel, de fontos mondanivalója, hogy mindenből van kiút. Az a baj, hogy sokan megállnak az első orvosi diagnózisnál, ami nem feltétlenül szép és jó. Ha én ezt tettem volna, akkor most fél lábbal élnék, ám nálam nem létezett ilyen opció. Vannak egyéb más, alternatív gyógymódok, kezelések, amelyekkel az ember felveheti a harcot. Amikor a józan ész feladja a szolgálatot, akkor még mindig van megoldás a te fejedben…”