Fenyegetéseket kapott Ebru Sahin

Az internet népe azért esett neki A bosszú csapdájában egykori főhősnőjének, Ebru Sahinnak, mert nem ment el Akin Akinözü édesanyjának a temetésére.

Mint arról nem is olyan régen mi is beszámoltunk, a több török sorozatból is ismert Akin Akinözü anyukája, Özlem 60 éves korában vesztette el a küzdelmet a rákkal szemben. Erről részletesebben itt lehet olvasni: https://telenovella.hu/akin-akinozu-edesanyja-meghalt/

A temetésére július 22-én került sor. Akin a szertartáson nem tudta visszatartani a könnyeit, látszott rajta mekkora veszteség érte. Szemtanuk szerint nagyon is rászorult az ott jelenlévő barátai és kollégái támogatására.

A temetésen sok színész és színésznő megjelent. Azonban nem volt ott Ebru Sahin, akivel Akin együtt érte el az eddig legnagyobb sikerét. Több évadon át alkottak főszereplőpárost a világszinten is óriási népszerűségre szert tévő A bosszú csapdájában (Hercai). Sokan furcsálták, hogy pont ő nem osztozik a kollégája és jóbarátja fájdalmában.

Nem tudta visszatartani a könnyeit

Az ezt követő napokban Ebru rengeteg támadást kapott az interneten. Egyesek „csak” megjegyezték, hogy még Hande Ercel is el tudott menni a szertartára, pedig ő soha nem találkozott Akin anyukájával. Miközben Ebru állítólag kifejezetten jóban volt vele. Mások ennél tovább mentek, egyenesen szívtelennek nevezték A bosszú csapdájában Reyyanját. Sőt, olyanok is akadtak, akik megfenyegették a színésznőt.

Sokáig senki sem reagált ezekre a történésekre, az Ebru közösségi oldalaira záporozó kéretlen üzenetekre. Végül a színésznő menedzsere annyit közölt, aznap, azaz július 22-én fontos munkája volt Ebrunak, amit már nem tudott visszamondani. De természetesen telefonon kereste Akint, s részvétét nyilvánította az édesanyja elvesztése miatt.

Shopping Cart
Scroll to Top