Ezen a napon kezdődik a TV2-n a Távoli város 2. évada

Ahogy megírtuk, a török sikersorozat az első évad fináléja után szünet nélkül folytatódik a csatornán.

Törökországban két évad között a nőzőknek mindig nagyjából három hónapot kell várniuk két szezon között, a szériák ugyanis nyári szünetre mennek. Függetlenül attól, hogy mekkora a sikere egy történetnek, ez mindig így van. Nem csak amiatt, hogy nyáron a kevesebb néző és a kevesebb hirdetés miatt nem éri meg műsoron tartani a sorozatokat. A színészeknek – akik szeptembertől júniusig folyamatosan dolgoznak – ilyenkor van lehetőségül egy kicsit pihenni, feltöltődni.

A magyar csatornák azonban csak abban az esteben küldik két évad között szünetre a török szériákat, ha ezt muszáj megtenniük. Ez pedig akkor van így, ha nem tudnának egyben leadni az újabb évadot, mert beérnék a török forgatásokat és elfogynának az új részek.

Hirdetés

Azt már most tudjuk, hogy a TV2 a Távoli város esetében be fogja érni a széria forgatását, így biztosan lesz szünet valamikor. Ám annyiban szerencsés a helyzet, hogy a csatorna eldönthette, most, az első évad fináléja után vagy hónapokkal később, a második etap végén veszi le egy időre a szériát a műsoráról. A TV2-nél pedig az a döntés született meg, hogy nem most lesz a szünet. A Távoli város első évadának az igen fordulatos és látványos utolsó része június 22-én, hétfőn kerül képernyőre. Másnap június 23-án, kedden pedig már érkezik is a második évad első epizódja, ami nem kevésbé izgalmas. Azaz, amire tavaly a törökök rajongóknak a három hónapot kellett várniuk, arra a magyaroknak mindössze egy napot kell.

Arról, hogy a sorozat mely két karakterétől kell elbúcsúznunk most, a  hét elején, itt írunk: https://telenovella.hu/tavoli-varos-ket-fontos-szereplo-is-meghal-a-het-elejen/  Itt pedig a Távoli város részletes, áltaunk elkészített, heti sorozatelőzeteseit olvashatják: https://telenovella.hu/tavoli-varos/

Hirdetés

Shopping Cart
Scroll to Top