Az Exek csatája csinos szereplője, Merci azt mondja, ugyan mindig van hová fejlődni, külsőleg és belsőleg is, ő most már ki meri jelenteni, hogy szereti magát.

Az RTL+ Premium műsorának sztárja azt mondja,nagyon jó és őszinte srácnak tartja az exét. Minden jó tulajdonságot, amit meg lehetne fogalmazni, ő elmondhat róla. Merci szerint egyébként az a jó ember, aki sem saját magára, sem másokra nincs káros hatással, aki a döntésekkor úgy próbál mérlegelni, hogy az mindenkinek jó legyen. „Ugyan van hova fejlődni, most már ki merem jelenteni, hogy meg vagyok magammal elégedve belsőleg és külsőleg is. Szeretem magamat…” – jegyezte meg a szépséges lány, akitől megkérdeztük, hogy a nők nem szoktak-e féltékenykedni rá. „Elég közvetlen személyiség vagyok, nem veszem észre, ha valaki így érez irántam. Ha azt látom, hogy valaki nem nyit felém, akkor hagyom a dolgot, és ez ennyiben meg is áll.”
Mindig a szívét követi
Merci azt is elárulta, hogy ő az a típus, aki mindig azt teszi, amit a szíve diktál. „Ha erős vágyat érzek valami iránt, és azzal senkit sem bántok meg, és nincs semmi hátulütője, akkor miért ne?” – mondta mosolyogva az Exek csatája versenyzője, aki nem tagadja, ugyan érdekelte a műsor fődíja, ő alapjáraton nagyon szereti azokat a műsorokat, amelyek olyan helyzeteket teremtenek, amiket az ember a való életben nem tapasztalhat meg: „Imádom az ilyen forgatásokat és a velük járó kalandokat, energiákat. Bevallom, engem a szórakozásrésze jobban motivált, mint a pénz.”




