Július 3-án, csütörtökön, 18:00 órakor dupla résszel indul az Izaura TV-n Prerna és Anurag szerelmi vívódásokkal teli izgalmas története.

Az Indiában 2018-ban induló, és 2020-ban véget érő Szerelem Kalkuttában, eredeti címén Kasautii Zindagii Kay egy azonos című, 2001-től 2008-ig tartó sorozat rebootja, azaz újragondolása, amelynek a készítője ugyanúgy Ekta Kapoor volt, mint a korábbi szériáé. „2001-ben még a frissen sebzett szívemből írtam meg a forgatókönyvet, most, 17 évvel később pedig újraindítom, belemerülve a személyes fájdalomba, és ötvözve azt az idősebb énem tapasztalataival! Visszahozom a legsikeresebb szerelmi történetemet, amely hét éven át futott! Ismét fogom a törött szívemet, és egy művészi alkotássá alakítom” – nyilatkozta akkor a filmes szakember.
Az újabb sorozat Kalkutta (mai nevén: Kolkata) városában játszódik, ahol megismerjük Anurag és Prerna, két egyetemista fiatal történetét. A sors összehozza őket, és ahogy megismerik egymást, lassan bizalom, megértés és barátság alakul ki közöttük. Anurag édesanyja, Mohini olyan menyet szeretne, aki megfelel a Basu család státuszának és vagyoni helyzetének, ezért csalódott, amikor látja Anurag és az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó Prerna összemelegedését. Prerna beleszeret Anuragba, de a szerelmük egyelőre nem lehet teljes, mivel az álnok Naveen megzsarolja a lányt, hogy menjen hozzá feleségül. Anurag érzi, hogy valami nem stimmel, ezért elhatározza, hogy leleplezi Naveen valódi arcát, és megmenti Prerna életét.

Ez a kiindulópont, innen azonban még rengeteg fordulat, könny és izgalom gazdagítja majd a fiatal szerelmesek életét. A Szerelem Kalkuttából egyébként 468 epizódot forgattak le a 2 évada alatt, szóval, ha dupla részekkel is számolunk, minden bizonnyal majdnem egy évig velünk maradnak majd a főszereplők az Izaura TV-n.
Prernát a neve hangzása ellenére abszolút indiai színésznő, Erica Fernandes alakítja, míg Anurag szerepében Parth Samthaan látható.
